Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megharagudott rám, letiltott, és elküldött a francba, mit tegyek? Várjam meg míg ő ír/felhív?
Két hete ismerjük egymást, az első két tali óta nem is találkoztunk.
Szóval 2 héte nem találkoztunk, én már nagyon szerettem volna, és próbáltam hívni, nem vette fel, írtam sms-t, nem válaszolt, írtam kétszer facebook-on neki, nem válaszolt. Kicsit aggódó vagyok, szóval mindez megijesztett, hogy talán most le akar rázni. Közben egyszer végül felhívott, hogy oké talizzunk majd.
Lényeg, hogy végül írtam neki, hogy ha nagyon elfoglalt akkor hagyjuk, erre leteremtett (időt se hagyott arra, hogy kiegészítsem előző mondandóm, annyit írjak hogy nem az egészet akarom hagyni, csak most akkor ne talizzunk), ha nem ér rá, hogy örül hogy él, és épp most esett haza, szóval ha ezen én kiakadok, akkor menjek a francba, és ha még egyet szólok letilt (facebookon). Én persze írtam még, elnézést kértem, de hát nagyon szigorúan vette, le is tiltott. Azóta nem is beszéltünk, gondolom akkor sms-re se válaszolna, meg telót se venné fel, ha facebookon letiltott, nem is keresett ő se már 4 napja. Nagyon megkedveltem, és úgy érzem ő is engem, ebben biztos vagyok, szóval nem akarom elhinni hogy azért mert rosszul fogalmaztam kicsit, kukába kellene dobni ezt az egészet.
22/f
Ne!
Ezt a csajt hamar felejtsd el! Ez egy idióta hisztis beképzelt pics**a, ő az, tényleg az!
Jobb h megszabadultál tőle hidd el.
olyan nincs h valaki 1 sms-re sem tud válaszolni meg egy emailra....nevetséges.
Ez a csaj csak tönkretenne téged idegileg ha vele maradnál.
Tehát: két hete ismeritek egymást, és két hete nem találkoztatok?
Egyébként ne legyél nyalizós kiskutya. Elég paraszt a csaj, ráadásul le is tiltott, ne rohangálj utána, mert nem ér annyit.
19L
első barátnő ide vagy oda, épp most kell megtanulnod, hogy ne légy hülye és ne teperj egy olyan után aki nem érdemli meg.
Ha most az elején ezt nem cseszed el akkor máskor egy fokkal ügyesebb leszel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!