Szerelmes vagyok. De ez egy bonyolult sztori. Valami tanács esetleg?

Szóval a történt ott kezdődött, hogy kb 2-3 éve Londonban jártam (ami ugyebár elég kevert nemzetiségű városka) és feltűnt, hogy kizárólag a barnább bőrű, és fekete hajú illetve szemű férfiakhoz vonzódom. Valamiért mégsem tulajdonítattam túl nagy jelentőséget a dolognak, és az országba visszatérve, jó ideig éreztem hogy nem találom a helyem, nem tetszik egy srác sem, semmi. Idén nyáron kint jártam a családommal Isztambulban.Először kultúr-sokkban szenvedtem:D Nagyon fura volt az a sok, helyes cappuchino bőrű egyén :) Egyik este elmentünk egy nagyon kis stílusos étterembe, a tengerpart közvetlen közelében, és a mellettünk lévő asztalhoz odalépett egy pincér, és bevallom őszintén, közel tíz év óta, akkor dobbant először a szívem, szinte rögtön beléestem..és nem tudtam a mosolyom sem elfolytani, mivel néha-néha odapillantott, aztán flörtöltünk. Egyszer biccentett a fejével, hogy az asztalunktól álljak fel, és menjek be az étterembe. Amint beléptem, ő betessékelt egy félreeső kis helyre és valamit nagyon magyarázott törökül,persze egy szót sem értettem:D (Azóta már elkezdtem tanulni és egész jól gagyogok) Szóval odaadta a számát, én pedig totál oda meg vissza voltam, elképesztően helyes férfi, komolyan, sosem éreztem kötődést egy idegennel szemben, ennyire korán. Nagyon édes volt, megfogta a kezem..és el sem engedtem volna legszivesebben. Amikor távozni készültünk az étteremből, még ki is kísért, és integetett..:) Azonnal hiányozni kezdett. Éreztem, hogy beleszerettem.Amikor hazaértam magyarországra, természetesen fb-n meg is kerestem. Nagyon örültem,mert "megbizonyosodtam róla" hogy egyedülálló. (hát hogyne..) Valamiért mégis rossz előérzetem volt, és nyomozgattam utána, majd nagynehezen kiderítettem,hogy a szám, amit megadott, a pincérkollégájáé volt, aki szintén nagyon mosolygott, de vele nem foglalkoztam. A srác ismerősei közül felvettem pár embert, akik szentül állították, hogy a szeretett alanyom, bizony házas.Sőt, másfél éves kislánya van. Mondanom sem kell, mennyire kiborultam. Szóval így teltek a következő napok. Kellett kb három hét, mire nagyjából "feldolgoztam" (bár ez túlzás). Már fél éve, hogy legutóbb láttam Őt, de minden reggel Ő az első gondolatom, és elalvás előtt is, sőt napközben is mindenről folyton eszembejut. Bár reménytelennek tűnik az egész, és ő végig tagadta, hogy házas, sajnos annyira naív vagyok, hogy még mindig szeretem. És szenvedek az érzéstől, miközben tudom, hogy ő nem is gondol rám talán. Nem tudom, mit tegyek. Kitartsak? Lehet bármi folytatása ennek a jövőben? Nem akarom eldobni ezt az érzést, más ember kapcsán nem éreztem így és az a legszörnyűbb, hogy megmagyarázhatatlanul kötődöm Hozzá. Kérlek, segítsetek, szükségem van, valami tanácsra..