Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Közös jövő - gyerek nélkül?
Egy éve vagyunk együtt a párommal. Ő elvált, az előző házasságából van 2 gyereke. Mivel lényegesen idősebb nálam, ha szeretnénk közös babát, akkor már nincs sok időnk halogatni. Júniusban fogok diplomázni, de suli mellett is dolgozom.
Arra gondoltam, hogy nyáron indulhatna is a babaproject, s ha összejön, akkor összejön, ha nem, akkor nem. Szeretem őt, vele akarom leélni az életem, s ha nem lesz gyerekünk, akkor is vele akarok maradni.
Karácsony este együtt voltunk - nála - a családjával, amikor az anyukája megjegyezte, hogy jó ránk nézni, s könny szökött a szemébe, hogy milyen csodálatos gyerekeink lehetnének. És nagyban helyeselt a testvére és a sógornője is.Mire a párom kijelentette, hogy az kizárt, hogy neki még egy gyereke legyen. Este kettesben rákérdeztem, elmondtam, hogy én szeretnék tőle, mire leoltott, hogy ő megmondta, neki nem lesz több gyereke. És igen, már várta, hogy mikor kerül elő a téma, mert a kezdetektől fogva tudta, hogy ez lesz a kapcsolatuk zátonya. :(
Én győzködtem, érveltem, de kijelentette, hogy az álláspontja megváltoztathatatlan, s arra kért, hogy fejezzem be, ne karácsony este szakítsunk emiatt. Azóta sem beszéltünk a dologról érdemben. Amikor másnap felhoztam, annyival zárta le, hogy elmondta a véleményét, ez nem fog változni, a labda nálam van.
Vele akarok maradni gyerek nélkül is, de mégis olyan rossz érzés volt, hogy totál blokkolta a dolgot, mintha nem is a közös gyerek ellen lenne kifogása, hanem a közös jövőnk ellen.
hát igazából ebben most semmi kérdés nem volt, vagy ami volt, azt is megválaszoltad magadnak
nem erőszakolhatsz rá egy gyereket, ő megmondta mi van, te pedig írtad, hogy gyerek nélkül is maradnál vele, szóval szerintem egyértelmű.
Mi a kérdés? Megmondta, hogy nem akar gyereket - ez amúgy borítékolható volt, az elvált, gyerekes pasik nem akarnak gyereket, legalábbis a többség!
Amikor összejöttetek, nem tisztáztátok?
Hülyén írtam le, bocsánat. Igazándiból arra lennék kíváncsi, hogy akarhat-e úgy egy férfi egy nőtől komoly kapcsolatot, (holtomiglan-holtodiglan), hogy a gyerekvállalásnak a gondolatától is ennyire elzárkózik.
Mert ha nem jönne össze biológiai okok miatt, akkor azt könnyen elfogadnám, de az, hogy ennyire élesen blokkolja még a gondolatot is, az kissé megijesztett.
Ezt a kérdést csak te tudod eldönteni, mi igazából tanácsot se nagyon tudunk adni szerintem.
Ha tényleg annyira szereted, hogy lemondasz a saját gyerekről, akkor maradj vele, csak nehogy később megbánd. Gondold át alaposan.
Mondjuk nekem nem lenne szimpatikus ez a nagyon elzárkózó magatartás sem. Vajon más problémákat/kérdéseket is így kezel? Ő megmondja a tutit, te meg alkalmazkodj, vagy mehetsz?
Most lehet, hogy úgy érzed, vele akarod leélni az életed, de pár év múlva, mikor már nem lesz ekkora az iránta érzett szerelmed, hidd el, nagyon fogod bánni ezt a döntésedet! Általában egy nőnek (köztük nekem is) eljön az az idő az életében, amikor gyereket szeretne és saját tapasztalatból mondom neked, hogy ez csak erősödni fog, nem betegség, amiből kigyógyulsz, hanem ösztön. Egy nő életében a legfontosabb ösztön, amit nem lehet elnyomni még egy óriási szerelemmel sem. Azt kell mérlegelned, hogy képes lennél-e bármelyik férfi miatt lemondani az anyaságról? A párod részéről elég korrekt dolog, hogy ilyen őszintén megmondja a tényeket, de ugyanakkor önző dolog is, hiszen tudhatta, hogy egyszer majd téged is foglalkoztatni fog az anyaság kérdése. Őszintén sajnállak, én sem vagyok könnyű helyzetben, de az én párom legalább nem jelenti ki, hogy nem akar gyereket, sőt, szeretne, de még nem tudja, mikor. Ez sem könnyű, de nekem legalább van esélyem.
Azt javaslom, hogy mielőbb zárd le ezt a kapcsolatodat, akármennyire is fáj, hiszen olyan dologról kéne lemondanod érte, amit sosem fogsz kiheverni.
Köszi utolsó! Végre valaki megérti mit akartam kinyökögni! :)
Jó lenne, ha volna itt olyan felhasználó, aki átesett már ezen. Vagyis hogy nem biológiai okok miatt, hanem az egyik fél totális elzárkózása miatt nem lett közös gyerek, ennek ellenére jól működik a párkapcsolatuk. A párom nem szokott ennyire drasztikus lenni, emiatt is lepett meg ez a stílus, ahogy rövidre zárta a dolgot.
Köszönöm mindenkinek, a közben kommentelőknek is! Az előző hsz-om utolsója a 6. válaszoló volt! :)
7.,8. nektek is köszi, megfontolandó amiket írtok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!