Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan kellene reagálnom?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kellene reagálnom? Képzelődöm?

Figyelt kérdés

A történet röviden:

A páromnak be kellett feküdnie a kórházba, volt egy kisebb műtéte, nemsokára kiengedik. Az exe gyakorló ápolónő azon az osztályon ahol fekszik. (Előttem volt vele együtt.) Eddig nem találkoztam a lánnyal, mert mikor meglátott már a folyosón, akkor "elrohant", bement a nővérszobába, szóval próbál kerülni látványosan. Nem is foglalkoztam vele, ok nélkül sosem féltékenykedtem..eddig. Tegnap délután azonban előbb el tudtam jönni a munkahelyemről, gondoltam be is megyek a páromhoz a kórházba, legalább többet tudok mellette lenni. Be is siettem, azonban a szobaajtóban az a kép fogadott, hogy a párom ágya mellett álldogál az exe, és simogatja, fogja a párom kezét. Amint meglátott a párom, egyből elrántotta a kezét, és zavarban makogott, hogy megleptem. A csaj meg rögtön kiviharzott a szobából mintha ott sem lett volna. Finoman megkérdeztem a páromat, hogy mi volt ez, ő tagadott mindent, meg hogy biztosan rosszul láttam, a csaj ápolónő, persze, hogy hozzáér stb. A kórházban nem akartam jelenetet rendezni, bár a látogatásomat rövidebbre fogtam mint terveztem. Nem vitatkoztam vele, viszont nem tudom mire vélni a dolgot. Szerintetek felhozzam a témát ha hazajön a párom, vagy hagyjam a fenébe? Nem tudom neki hogyan esne egy ilyen ha én lettem volna a helyében. Ráadásul ő rövidre zárta a témát, tehát beszélgetni sem tudtunk a dologról, meg én sem akartam a kórházi ágya mellett ilyesmin veszekedni. Mit csinálnátok a helyemben?


2013. dec. 10. 07:42
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:
Csak a beszélgetéssel az a baj, hogy egyértelműen tagad, tehát totál hülyének állít be engem. Bízom benne, de azért azt sem szeretném, hogy a nagy "bizalmaskodásban" madárnak legyek nézve..valamint ő is tudja, hogy nem egy épp szép húzás lenne ez rám nézve, mert tudja, hogy mennyit teszek bele a kapcsolatba, hogy mennyi mindent megteszek ÉRTE, és hogy rosszul esne ha esetleg beigazolódna, hogy nekem volt igazam. Megbántani viszont nem akarna szerintem. Nehéz ügy..azt sem tudom, hogyan hozzam szóba, mert letámadni sem akarom.
2013. dec. 10. 08:51
 12/19 anonim ***** válasza:
0%
Jelenteném az ápolónőt a felettesének, hogy zaklatja, molesztálja a beteget.A párommal pedig közölném, ha még egyszer meglátom őket egymás közelében, akkor nem kell hazajönnie!
2013. dec. 10. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
0%

Ha nem leszel vele erélyes, továbbra is madárnak fog nézni.De számíthatsz rá egyébként, hogy később is figyelned kell majd rá!

Én úgy gondolom, hogy a kis nőcske meglátta a kórházban és rámászott, mivel a közelében van ápolóként, így könnyen megteheti, hogy rájár a kiszolgáltatott beteg nyakára és fűzi a fejét.

2013. dec. 10. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%
MÉg az jutott eszembe, hogy megkeresném az ápolónőt. Te, mint a beteg hozzátartozója, érdeklődhetsz a beteg állapotáról. Szerintem nem szaladhatna el előled, ha ezt szeretnéd tenni. Mellesleg én az állapotismertetés végén megkérdezném, hogy mi volt az a simi. Szerintem ha a párod tagad, a csaj reakciójából azért sok következtetést le lehet vonni. Nem kell cirkuszt csinálni, egyszerű objektív kérdés. Szerintem nincs vesztenivalód.
2013. dec. 10. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:
Én is arra gondolok, hogy nem a párom kezdeményezte a beszélgetést, vagy azt a kialakult helyzetet ami van (vagy nincs, vagy volt?). Azt viszont nem kérhetem, hogy ne legközelebb ne merjen bemenni hozzá a csaj, hiszen ápolónő, és köteles minden szobába bemenni, ebédet/vacsorát osztani, az meg azért nevetséges lenne ha esetleg a felettesének nem-et mondana, hogy ő nem hajlandó bemenni az x szobába mert az exe fekszik ott. De, szerintem is a csaj nyomul, és kihasználja, hogy a párom bent van. A páromat nem úgy ismertem meg, mint aki nagy nőcsábász lenne, valamint illedelmes és nem hiszem, hogy kiküldené az exét a szobából, vay hogy ne menjen már oda hozzá állandóan. Az egyik közösségi oldalon is állandóan írogatott a páromnak amikor megtudta, hogy együtt van már velem, de ez aztán szerencsére egy idő után megszűnt. Lehet, hogy a csajjal kéne beszélnem? Bár ő sem hiszem, hogy színt vallana..
2013. dec. 10. 09:03
 16/19 A kérdező kommentje:
Az jó ötlet, hogy az extől kérek tájékoztatást, így elkerülhetetlen lesz neki, hogy szóba álljon velem..de olyan rossz ez az egész helyzet.. úgy érzem, hogy ebben az egész történetben én vagyok a legkiszolgáltatottabb. :(
2013. dec. 10. 09:07
 17/19 anonim ***** válasza:
47%

Nem kellene vele foglalkozni.

En simán el tudom képzelni, hogy a lány csak kedves akart lenni a paroddal. Lehet, hogy a pasi le volt törve, o meg vigasztaláskent megfogta a kezet. Valószínűleg amikor a szobába léptél akkor esett le nekik hogy félreérthető a helyzet, hat elengedtek egymást. Magyarázkodni meg elég hulye dolog lenne a semmiért, mentegetozesnek tűnne.

2013. dec. 10. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
0%

Ha csak ennyi volt, minek ezt ragozni?

Majd észreveszed úgy is, ha ezek után is tartják a kapcsolatot.

Biztos örülni fog a párod, ha végre hazamehet a kórházból, te meg ilyen hülyeséggel fogadod.

Ha meg megkeresed az exet, csak magadból csinálsz hülyét. Ráadásul ha az ex még akarna valamit a párodtól, akkor tuti elmondja neki, hogy te megkerested és számon kérted, na abból lenne majd a balhé otthon.

Minek keverni a kakit, amikor még nincs is semmi. Sőt, majd lehet, hogy ebből lesz a baj.

2013. dec. 10. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
53%

Persze biztos csak együttérzésből simogatta az ex kezét és véletlenül menekül el mindig!Azért ne legyünk már ilyen naívak.

Régebben írogatott, aztán annak valószínű azért lett vége, mert nem kapott rá megfelelő választ.Most újra itt az alkalma a nyomulásra,nyilván igyekszik is kihasználni.


Kérdező, szerintem nyakon kéne csípned és elbeszélgetni vele.Akár az állapotával kapcsolatban is lehet kezdeményezni a beszélgetést, de ez nyilván csak ürügy, hiszen tudjuk, hogy nyilván semleges választ habogna, amiből semmi nem derülne ki.

Talán okosabb lenne, ha azt mondanád neki,az ápoló nőnek, hogy van pár ismerősöd a kórházban, akik szerencsére rá tudnak nézni időnként és folyamatosan tájékoztatnak, mi történik a pároddal.(Ezzel elültetheted benne azt az érzést, hogy máris lebukott, de minden esetre tovább nem nagyon mászhat látványosan a párodra).

Továbbá azt is jó lenne tudomására hozni, hogy úgy látod, a párod sokkal jobban van és nincs szüksége "extra" szolgáltatásokra.

2013. dec. 10. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!