Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vannak még becsületes őszinte lányok?
Már lassan 8éve, hogy nincs barátnőm! Nem vagyok szűz, de nagyon régóta nem voltam lánnyal. Aki 8éve a barátnőm volt ő egy gyönyörű nagyon vékony pici cici fokhagyma popsi 18éves szűz lány volt. Nagyon szerettük egymást. A szexuális életünk annyi volt, hogy én kényeztettem őt. Nem akarta elveszteni a szüzességét, én meg tiszteletben tartottam. Szerintem nem sokan tették volna meg azt, hogy egyoldalúan kielégítik a lányt orálisan, csak azért, hogy lássák az okozott gyönyört. Én hülye megtettem. Aztán valamiért fél év után bekattant, hazudozott össze vissza. Mivel elég jól ismertem sejtettem, hogy gáz van. Egy jó barátom segítségével kiderítettük, hogy összejött egy másik csávóval. Eljárt diszkóba, részeges képeket tett fel a profiljához a neten, és ahogy hallottam azóta keményen füvezik is. Olyan lett mint egy plázacica. Na attól a falra mászok. Semmi természetesség nincs benne. Nagyon sajnálom, de azóta nem tudok bízni senkiben. Akik külsőleg is tetszenek vagy ri.ik, vagy aki becsületes, és őszinte, és még tetszik is, annak már x éve-hónapja komoly kapcsolata van. Volt már olyan lány, aki megmondta a szemembe, hogy túl őszinte, túl becsületes, és sajnos túl unalmas vagyok. Számtalanszor megfogadtam, hogy én is olyan leszek, fűvel fával összefekszek (nincs hozzá gusztusom), ha lesz barátnőm megcsalom minden második alkalommal, mert a mai fiatal lányok többségének, akinek nincs komoly párkapcsolata, azoknak ez kell. Nem megy. Van munkahelyem, nem egy elveszett ember vagyok, mégsem kellek senkinek. Nem az a célom, hogy sajnáltassam magam, csak kíváncsi lennék véleményekre. Az idősebb nők nem jönnek be, a nálam fiatalabbakban meg nem tudok megbízni. Amúgy meg ez biztos az én hibám, de foggal körömmel ragaszkodom ahhoz a külsőhöz ami ugyan nem a tökéletes, hanem nekem a tökéletes. Mindenkinek az a tökéletes ami megfelel az ízlésének. Várom az értelmes vélemény nyilvánításokat.
Egy magányos 27éves
Milyen kritizálásról beszélsz?
Vazzeg te ne akarj őszinte lányokat, mert az igazságot nem bírod elviselni.
Most képzeld el, például az általad említett lány, ha őszinte lett volna, és megmondja, hogy azért nem akar tőled semmit, mert ronda vagy, buta és egy méretes balfék. De inkább hazudott és azt mondta, hogy túl őszinte, meg becsületes vagy. Látod? Így sokkal jobban jártál. Az más kérdés, hogy amilyen súlyos önértékelési zavaraid vannak, te el is hitted, ezt a klasszikus lekoptató szöveget.
Na ez már kritizáslás volt, látod?
Igen, láttam hozzátetted nincs hozzá gusztusod, szerencsére. :)
De gondolj bele mennyi pasinak van... :I Imádják, hogy ennyi könnyen kapható ribi van, nagy rá a kereslet. Csak aztán csipognak, hogy mért nincs egy norma csaj se, nekik aztán nem kell olyan akin előtte jópáran átmentek. De ő boldogan gyártja a "jópáran átmentek rajta" csajokat. Nem túl következetes. :)
Szóval értem én, hogy Te nem ilyen pasi vagy, csak a kereslet miatt... ez alakult ki. Vannak normális társaságok, de azok akik nem ilyen közösségben nőnek fel, hát nem is tudom már őket hibáztatni. :( Azt látják a médiában is, k*rv*lni, hazudni, váltogatni a párunkat jó, és a szülők se zabolázzák már meg a gyerekeket, ők meg csak próbálnak beilleszkedni. Nevelés, jó példa nincs.
27 évesen viszont még korántsem vagy olyan rossz helyzetben. Gondolj bele mi van a mostani 20éven alattiakkal. O_O
Soksok norma csaj van akik még korban illenek hozzád, mondjuk 22 felett keresgélj. És lehetőleg ne plázacicás, discos közökben.
Nekem pl egyik bnőm se csalta meg még soha a párját, és nem is hazudoznak.
Az meg nem baj, hogy nem akarsz összejönni olyannal aki külsőre nem jön be. Úgyis megtalálod a neked való csajt akiért kompromisszumot fogsz kötni, de nem is érzed majd annak. :)
Kedves 01:23-as hozzászóló!
Köszönöm értékes hozzászólásodat. Lényegében pont, hogy a plázacicákat, a disco-girl stílust nem szeretem, és nem is keresem ezen lányok társaságát. Volt egy eset, amikor elvittem discoba haverjaimat, lehet hülyének nézel, de kint aludtam az autóban, mert sofőr voltam. Mikor fölébredtem nem sokkal később láttam két nagyon szexi lányt kint sétálni, persze sokan kint voltak cigizni, és ahogy néztem őket, egyszer az egyik odafordult a bokorhoz, és rókázott. Enyhén szólva is megvolt a véleményem, ráadásul sajnos ő csak egy volt a túlzottan ittas lányok között. Erről ennyi.
Egyébként meg mért ne lehetne 8 éve egyedül? Nem jön mindenki össze rögtön azzal aki az útjába kerül. És kedves kanos pasik akik nem tudjátok kordában tartani az ösztöneiteket, nem kell itt kiakadni, hogy ilyen nincs, ne magatokból induljatok már ki. :D
Van egy olyan, hogy járás előtt ismerkedés... valaki ezt komolyan veszi és ha gondok vannak nem jön össze a másikkal csak azért, hogy legyen valakije.
De ha még az is közrejátszik, hogy a bizalmatlanságod miatt nehéz eset vagy Kérdező, akkor azzal megnehezíted azért a dolgodat. :) Lehet visszautasító a kisugárzásod is ezért nem is közelednek feléd? Ha nem tudsz közvetlenül viselkedni a csajokkal, az gond lehet és elriaszthatod őket, szintén tartózkodóak lesznek. Mivel pont norma, megbízható csajt szeretnél, akik még a pasi kezdeményezésében hisznek, neked kell majd kezdeményezni. Le kell küzdenek a bizalmatlanságot. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!