Az már beteges, ha már kb 1 év,1 hónap,10 napja szakított velem az exem, de még mindig nem tudom elfelejteni?

Nos ezesetben hadd osszam meg veletek eziránti tapasztalatomat.

364 napig voltam a lánnyal együtt és nagyon szerettem.

Megcsalt, kidobott de elég trehány módon, na sebaj.

Még 1 év után is szerettem és nem feledtem, de belevetettem magam a tanulásba, munkába, jogsit csináltam, aztán csökkent a hiánya, de nem felejtettem el.

Idővel kimásztam a felesleges Önsajnálatból, drága Bátyuskám és Barátaim segítségével, utána minden jobb lett ez 3 évet ölelt fel.

Most van egy feleségem és egy 5 hónapos kislányom.

Visszagondolva az a szakítás hozta meg életem legtermékenyebb időszakát.

Szal embereld meg magad Aranyapám és mássz ki a gödörbű!

Szerintem az beteges, hogy ennyire pontosan számon tartod, hogy mikor szakítottatok.

Az, hogy nem tudod elfelejteni vagy, hogy szereted még mindig az nem.

Én is megerősítem 4. és 6. válaszokat.

Kedves válaszoló,engem két héttel a ti szakításotok előtt hagyott el "párocskám". Hét évig éltünk együtt.

Még most is hiányzik...Nagyon szerettem,család gyerek volt tervezve.Minden megvolt lakás,kocsi,jó munkahely mindkettőnknek,álomszép külföldi nyaralások. Fantasztikus harmónia. Mindenki azt mondta összeillünk.

Még szakítása előtt 2hónappal is azt mondta ő is szeret.

Fél-egy évvel szakítása előtt kezdett megváltozni,de ezt alig vettem észre.

Ismerőseim köréből ilyen esetekben 1-2-3-5 év míg ténylegesen túltették magukat. 10-párból átlag 2-nek sikerül újra összejönni az exhumálttal.

A 6. válasz beírója vagyok. Nálam pl az történt, hogy 13 évig abszolút összeillő párként éltünk együtt, abszolút klappolt minden, mikoris pár hét furcsa fagyoskodás után a drágám szünetet akart tartani. 2011 nyara rá is ment erre a baszkolódásra, de augusztus végén visszajött és még két évig együtt voltunk. Idén dettó ugyanez a baszkolódás 3-4 hónapig, aztán augusztus végén elcuccolt. Elvitte a kutyáinkat, saját magát és az anyjához visszaköltözött.

Igazából nekem is vannak ismerőseim, akik az "elengedés" szó maga közhelyességét puffogtatva dumálnak, hogy miért nem engedem el, miért sajnáltatom és sajnálom önmagam.

Szerintem ilyet csak az mond, aki nem járt így, vagy akinek nem voltak annyira mélyek az érzései a másik iránt, így nem viselte meg a dolog.

3,5 hónap után még mindig szarul vagyok. És? Szégyellnem kellene magamat? El kéne játszani, hogy minden oké?