Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Működhet egy felmelegített kapcsolat?
Ha a szakítás oka nem az elhidegülés, hanem a rossz kommunikáció, akkor működhet. Azon lehet javítani – ha mindkét fél akarja. Ezért van sok pár aki hol együtt, hol külön él, éveig húzzák, marják, imádják egymást. Egy baráti házaspár nyolcadszor költöztek külön. Ők így élik a maguk "lángoló" kapcsolatát. :)
Inkább az a probléma, hogy egy szakításkor annyi fájdalmas tüskét kap az ember. Már nem elég a szakítás okát megbeszélni. Fel kell dolgozni a dühünkben, fájdalmunkban adott és kapott szúrásokat is.
Ha erről elfeletkeznek ez alattomosan ott fog dolgozni a helyreállított kapcsolatban és rombolja.
Meg lehet beszélni a dolgokat, és akkor kiderül, kinek mi fáj még mindig, és a másikban való bizalom sérült-e.
Folytatni nem érdemes, újrakezdeni lehet. :)
Szüleim fiatalon házasodtak össze (tinédzserek voltak), csupán csak azért, mert én bejelentettem világra érkezésemet. Miután hamar kiderült, hogy nem illenek össze, két év után el is váltak. Apám már akkor erőteljesen ivott, többek között ez is volt a válás oka.
Apám sosem volt az igazi apám, nem igazán foglalkozott velem, anyámnak pedig ezután élettársa lett. Tíz évvel később anyámnak meghalt az élettársa, apám, aki elcseszte az életét, és 30 éves korára sem tudott semmit felmutatni, a temetés után két héttel hatalmas rózsacsokorral jelent meg nálunk, és fogadkozott, hogy megváltozott, és kezdjék újra. Anyám volt olyan hülye, hogy hitt neki. Egy év múlva megszületett a tesóm, apám továbbra is ivott, szórta a kevés pénzt, dolgozni nem járt. Két év alatt anyagi csődbe vitt minket, amiből azóta (10 éve) nem másztunk ki. Az ivást nem hagyta abba, sőt, csak súlyosabb lett: részegen ránk támadt, késsel a párnánk alatt aludtunk. Végül hosszas bírósági eljárás után és rendőri segítséggel sikerült eltávolítani otthonról, azóta is könyörög anyámnak, hogy fogadja vissza, mert ő nagyon szeret minket, és megváltozott...
Kutyából nem lesz szalonna, csak a káposzta jó újramelegítve, és még sok ilyen közhellyel tudnék szolgálni erre a témára. A lényeg, hogy ami egyszer elromlott, azt lehet ugyan foltozgatni, javítgatni, de már sosem lesz olyan, mint régen... Lehet velem nem egyetérteni.
Igen működhet. Egy darabig. Csak mi az értelme?
Ha egyszer valami befuccsolt azt nem kell erőltetni másodjára.
Időpazarlás.
Ahol "működik" ott más miatt... (anyagiak)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!