Ha a párod titkolt valamit, akkor bejöttek a megérzéseid? Vagy is beigazolódott, ha voltak ilyen érzéseid?

volt olyan, amikor bejött a megérzésem. olyan is, amikor igazat mondott és én voltam túl bizalmatlan. egyik se jó :(

Nekem sosem voltak még ilyen megérzéseim, ettől függetlenül szerintem az ilyeneknek jó része csak beleképzelés. Már baráti körből mondom csak a tapasztalataimat. Általában önbizalomhiányból fakadó féltékenység szokott lenni. Nálunk még mindig kiderült, hogy alaptalanul, szóval az én lány ismerőseimnek nem szokott bejönni. Engem meg lehet, hogy hülyére vesznek, és észre se veszem...

Sajnos nekem is igen, de 2 és fél év után még mindig együtt vagyok vele, nem is értem, hogy miért :/ (talán mert távkapcsolat). Már a legelején úgy jöttünk össze, hogy mindent összehazudott, csak hogy fényezze magát és felszedjen. Aztán sorra kezdtem rájönni az igazságokra, hogy még csak a fele sem igaz, ráadásul azokat is elfelejtette, h miket hazudott nekem :S Egyszer aztán betelt a pohár neki álltam, és mindent elmondtam, amikre rájöttem. Elkezdett sírni, letérdepelt, és mondta h nélkülem nincs értelme az életének, a végére megsajnáltam és újra össze jöttem vele. Aztán elgondolkoztam kettőnkön, Egyszercsak nem kezdtem el őt keresni, nem mentem fel skype-ra és fészre sem, h ne tudjon velem beszélni, a telefont sem vettem fel. Aztán más számról hívott, azt felvettem, és azon beszélgettünk, ígért fűt fát minden jót, csak is értem megváltozik stb. Könyörgött vagy 3 hétig, megbocsájtottam, de még most is bizonytalan vagyok! :/

Az én párom nem tud hazudni/titkolózni. Legfeljebb próbálkozik. De olyan testbeszéde van, hogy azonnal lebukik (piszkálja az orrát, belevörösödik, köhécsel, himbálózik és vigyorog). Szóval ez nem megérzés, ez tény. :D Igaz, hogy általában ráhagyom mert eddig még csak meglepetések miatt hazudott, én pedig szeretem a meglepetést még akkor is, ha tudom, hogy valami készül. Sose mondtam még el neki, hogy tisztában vagyok azzal, mikor füllent, odalenne a varázs. :)

Igen,eddig mindig igazam volt. Volt hogy pozitív volt hogy negatív irányban. Amolyan látomás fèle, beszélünk valamiről és érzem hogy mi lesz a vége. Persze nem mindig

Sajnos eddig bejöttek a megérzések, még ha akkor le is tagadta, előbb-utóbb kiderült, hogy nekem volt igazam :(

Nekem nem. Vagy csak én vagyok béna 5,5 éve. Volt idő, mikor annyira gyanakodtam rá, hogy állandóan kutattam a gépén, a telefonjában, amikor végre néhány év után úgy felejtette, az e-mailjeit is visszanéztem kutyafuttában ugyan, de évekre visszamenőleg, főleg arra az időszakra, amikor a leghü...lyébb időszaka volt. Leszűrtem a leveleket azokra az illetőkre, akikre féltékeny voltam és mindig kiderült, hogy ha leveleztek is, azt csak nagyon tárgyilagos, hivatalos stílusban... Szóval nem jött be, de van egy olyan furcsa stílusa, ami miatt nem tudok megnyugodni. Egyszerűen kizár bizonyos körökből, mintha mindig úgy intézné, hogy a munkahelyének még a közelébe se jussak, ha kitalálom hogy nagy néha találkozzunk a munkahelye előtt, kitalál valami egész más helyet...Legutóbb megint ezzel akasztott ki. Most is azt gondolom, hogy nem akarta, hogy odamenjek, talán szégyell mert terhes vagyok vagy van ott neki valakije...5,5 év alatt tulajdonképp egy kollégáját sem ismertem meg. Most annyira kiakasztott, hogy 3 napja nem szólok hozzá, mert a százhuszadik kifogása ellenére úgy intéztem, hogy a munkahelye előtt találkozzunk, de erre kijött meló vége előtt, mintha attól félt volna, hogy ha előbb érek oda, felmegyek az irodába. Negyed órája hívogatott, hogy hol vagyok, találkozzunk akkor máshol, ő oda megy a kocsival...Elkezdett füstölni a fejem, szerintem látta, mert amikor meg berogytam a kocsiba a munkahelye előtt, megkérdezte, meg akarom-e ismerni a kollégáit, bemutat nekik. Pedig egy szót se szóltam róla, hogy kissé fura számomra ez az elterelő hadművelet. Szerintem mégis ráérzett, na de akkor az se véletlen. Persze ha rákérdeznék, rögtön azt mondaná, hogy nem akart megváratni, meg hogy közelebbi helyet javasolt (nem sokkal közelebbit!), hogy ne kelljen gyalogolnom...Én meg tudom, hogy huszonéves csajokkal dolgozik együtt, vannak vagy 30-an, igaz srácok is...Amúgy nem tartja a kapcsolatot egyikkel se szabadidejében. Nem tudtam őt megfogni még soha, de nem vagyok paranoiás, nem ez az első eset, hogy bizonyos szituációkban kizár egy társaságból, amibe ő beletartozik. Csak azért tartottam ki mellette, mert rajta kívül nincs senkim. Tulajdonképpen a szerelmen túl érdekből. Nagyon szerettem/szeretem őt, de ennek ellenére ha nem lennék rászorulva, már rég szakítottam volna vele. Persze terhesen most már mindegy, de előtte se volt választási lehetőségem. És hogy miért akart bemutatni mégis a kollégáinak? Szerintem nem akart, csak érezte, hogy ha nem akar háborús hangulatot otthon, ez az egyetlen esélye. Persze nem mentem be terepszemlére, röhejes is lett volna 5,5 év után...Az elején egyszer, amikor még semmit sem sejtettem, meglepetésként mentem el, mert utánavittem az otthon hagyott jogsiját. Az első pofoncsapás volt a legnagyobb szerelem kellős közepén, hogy láttam rajta, hogy nem örül és az épület előtt közölte, hogy ide nem szoktak rokonok járni...És utána jött sorra a többi jel, és hiába kérdeztem, hogy szégyell-e vagy mi van, sose vallotta be, én meg kétségbeesve kerestem egy jelet arra, hogy megcsal, mert akkor tudtam volna szakítani, de nem találtam...és már túl is lettünk volna ezen az egészen...Boldogok voltunk...De amikor most sok év után először indultam a munkahelye felé, arra gondoltam, vajon ki fog találni valamit, hogy ne ott találkozzunk? És akkor hívott, hogy menjek a későbbi busszal, mert ő úgyis picit később végez, de a biztonság kedvéért azért persze rámcsörgött, hogy melyikkel mentem, aztán mivel hajthatatlan voltam, hogy a melóhely előtt fussunk össze, nemhogy később, hanem előbb jött ki az irodából, merthogy előbb is ért be picivel. Nekem most már mondhat akármit, nem bízok benne. De a megváltó bizonyítékot nem találom, és az a baj, hogy amúgy meg a tenyerén hordoz és mindent megad nekem, szeretetet, figyelmet, törődést...