Tudom, hogy ez elég klisészerűen hangzik, de úgy igazán és őszintén beleszerettem a haveromba. Vajon ő mit érez? 19/L

Általános iskolás korom óta ismerem őt, egyel felettem járt. Aztán a gimiben úgy alakult, hogy osztálytársak lettünk- ő átjött a nyelvi előkészítős osztályból. Eleinte nem voltunk jóba, de lassan, tök apró dolgok miatt egyre jobba lettünk, és napi szinten beszélgettünk 3-4 órát- de csak interneten, suliban nem igazán, úgy gondolom szégyelli a menő arcok előtt, hogy jóba vagyunk, mert hát nem vagyok egy túl népszerű lány.

Annyira más, mint a többi fiú. Sosem akartam szerelmes lenni belé, hiszen barátok voltunk. Aztán egyszer egyik évfolyamtársunk azt mondta a fiúnak, hogy tetszik nekem, mire én teljesen eltávolodtam tőle, mert megijedtem az érzéseimtől. Ő sem igazán keresett aztán, mondjuk elég bunkó is voltam vele...Most viszont ismét kezd helyrejönni a kapcsolatunk, minden titkunkat elmondjuk egymásnak. Mindig elmondja, éppen kit szemelt ki magának- de nem tudom, ezt azért teszi, hogy féltékennyé tegyen, vagy csupán barátnak tekint... Talán akkor fogott meg végérvényesen, mikor ezt az idézetet küldte el nekem:

"Ahogy egyre inkább megismersz valakit, minden külső tulajdonsága apránként

elhalványul. Már nem számít, milyen színű a haja, vagy hogy milyen magas - idővel

sokkal inkább a lelkét figyeled, nem a külsejét. Ezért mondják azt, hogy igazán a

másik ember belsőjébe szeretünk bele; a külseje után persze vágyakozhatunk, tetszhet

nagyon a szeme vagy az izmos hasa, de ezeket csak a szemeddel szereted, nem a

szíveddel! Mikor úgy igazán megismersz és megszeretsz valakit, minden külső

hiányossága vagy hibája eltűnik. Ez a szeretet lényege - a tökéletlenségek mögött

meglátni valakiben a szépséget."