Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogos vagy jogtalan féltékenység?
Előre szólok hogy a történet hosszú lesz.
A lényeg, hogy diákok vagyunk, és diákként egy helyen dolgozunk. Sok férfi/fiú volt még rajtam kívül. Az elején semmi gondom nem volt, de volt egy lány, aki a barátnőmnek olyanokat mondott, hogy milyen jó lenne ezzel meg azzal a sráccal hármasban csinálni. Mármint a srác, a barátnőm meg ő. Ezután másnap az egyik srác akiről szó volt, odament barátnőmhöz és puszit adott neki. Mondom jól van, végül is nem nagy dolog, de azért mondtam barátnőmnek, hogy azért jobban örülnék, ha kicsit távolságtartóbb lenne ettől a csávótól. Már ebből meg volt a balhé, hogy túl féltékeny vagyok. El is hittem, hogy na jó valóban eltúloztam kicsit, de azért kértem hogy ha máskor ilyen van, akkor szóljon. Reggel simán megtörtént ugyanez (és rengeteg lány közül csak neki adott). Kiborultam, de "kicsit" túlzásba vittem talán. Beszélgettem erről barátnőmmel, és úgy hittem megértette, hogy mi is a problémám.
Ezután folytatódott a dolog. Egy másik srác felvette facebook-ra, és ott nyomatta neki, hogy csak rá mosolyog-e ilyen szépen vagy másra is? És barátnőm írta, hogy mert hogy tetszik a mosolya. Sima flörtölés volt a beszélgetés. Vagy lehet csak nálam számított annak...(A beszélgetést ő mutatta meg amúgy)
Ezután már kértem hogy mutassa meg ha ír. Olyanokat írt barátnőmnek, hogy szerinte én nem érdemlem meg őt, meg ő sokkal jobbat érdemel nálam, és nem is érti hogy miért van velem meg stb. Meg hogy tetszik neki. És hogy szívesen elintézi a csávó azt, hogy a barátnőm mellette dolgozzon, engem meg elküldjenek máshova. Barátnőm meg írta neki hogy nem kell, mert majd megoldja máshogy a dolgokat, mert hogy ő trükkös.
Erre azért már ténylegesen bepipultam, és mondtam hogy akármilyen szarul is hangzik, felejtsd el a csávót. Ez megtörtént, szóval megnyugodtam. De azért mondtam neki, hogy nem esik jól amikor azokkal a srácokkal röhögcsél meg dumálgat, akik azokkal lógnak, akik miatt ideges lettem. Szerinte ez hülyeség, meg mi az hogy ő nem beszélgethet férfiakkal. Ja mondom bocs, hogy az 50 férfiből megkérlek arra, hogy 3-4 db-al ha lehet ne nagyon lógjál.
Sokszor meg volt ebből a probléma, és sokszor éreztem hogy talán én is eltúlzom a helyzetet, de szerintem az előzmények miatt volt alapja.
Annak ellenére, hogy állandóan összevesztünk ezen, nem tartotta tiszteletben a kérésemet. Annak ellenére is engem féltékenyezik le, hogy amikor a többi sráccal lóg, akkor semmit nem szólok, meg amúgy sem érdekel.
És állandóan hazudozott, hogy jaj csak odaszólt egy szót meg ilyenek, miközben láttam hogy percekig dumálnak meg röhögnek. Aztán amikor odamegyek, akkor meg még ő szól a csávónak, hogy menjen mert balhé lesz. És akkor azt mondja először nekem, hogy csak azért ment el, mert épp más dolga akadt. Ja mondom biztos percekig semmi dolga, és akkor amikor megyek, akkor pont dolga akad.
A másik amit mondtam neki, hogy érdekesnek tartom hogy ezek a srácok csak akkor mennek oda, amikor én nem vagyok ott. Előlem meg bujkálnak. A barátnőm meg simán falaz nekik. Érdekes hogy a többi fiút és férfit nem zavarja a jelenlétem, meg tud beszélni vele előttem is...
Én képzelek túl sokat a dolgokba, vagy talán tényleg van benne valami? Ti mit tennétek?
100%-ig hülyének néz. Egyértelműen nem szeret, és valóban igaza volt a srácnak, hogy nem érdemled ezt a lányt. Ennél ugyanis egész biztosan jobbat érdemelsz.
A helyedben én már ma szakítanék, mert ennek nem lesz jó vége. Nem sok esélyt látok arra, hogy a barátnőd még nem csalt meg. Élvezi a többi srác rajongását. Kicsit önző a csaj.
Jogos a féltékenység? 100%-ig jogos. Az a gáz, hogy csak most lettél féltékeny, és már nem jóval korábban. Ugyanis okod már biztos hogy nem csak pár napja van rá...
jogos
nekem úgy tűnik, hogy a barátnődnek nem vagy elég (sajna) ... azután a face levelezés után lehet, hogy én lapátra tettem volna (nem az számít, hogy neked hogyan magyarázta a dolgot, hanem az, hogy a másik srác az írásból azt vette le "majd megoldom" hogy van esélye, te már a pálya szélén vagy)
Köszönöm a válaszokat. Igazából azért is szerettem volna feltenni ezt a kérdést, mert a barátnőm szerint csak én látok túl sokat a dolgokba. És mondta, hogy nem mondtam, hogy a másik 2 sráccal ne beszéljen, mert akkor nem tette volna. Csak szerintem kezeli túl gyengén a helyzetet? Szerintem sem ez volt a legnagyobb gond az egészben, hanem a facebook beszélgetés, ami miatt lett ez az egész féltékenység történet. El semmizi azt, hogy leírta a srácnak, hogy ő meg tudja oldani vele a találkát meg stb. De erről nem beszél. Bár az tény, ha engem megkért volna egy ilyen indokkal, hogy ne beszéljek valakivel, akkor még a legtávolabbi ismerőse közelébe sem megyek. Persze talán egy kis enyhe túlzással.
Az biztos hogy most egy nagy beszélgetés előtt állunk...
És az hogy élvezi ha más srácok dicsérgetik, meg udvarolnak, még nem is biztos hogy túl nagy baj, az már inkább az, hogyha én ez ellen szót adok, akkor nehogy már őket védje.
Az meg hogy kevés vagyok neki, talán már tényleg van benne valami. Vagyis olyan módon, hogy 4 év után azt mondom, hogy oké hogy néha kételyek alakulnak ki az emberben, főleg egy nehéz időszakban. De azt nem így kéne kezelni szerintem. Amúgy azért meg nem hiszem hogy ne szeretne, mert a legtöbbször jó a kapcsolatunk, sőt nagyon jó, és szinte minden működik is benne, egyedül a másokkal való viselkedése, amiből gondok szoktak lenni. De lehet hogy inkább azért, mert én zártabb vagyok, mert nekem bizonyítani kell ahhoz, hogy valaki közel kerüljön hozzám, ő meg totál az ellentéte. Szerintem naiv, szerinte jószívű. Ami részben igaz is. Nem nagyon akarok most így írni, mert az nagyon hosszú lenne. Mindenképp beszélgetnünk kell...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!