Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most akkor mégis mi baja van? Nekem ez még új.
Sziasztok
Hülyeségnek tartom ide írni, de már muszály legalább kiírnom magamból hátha attól jobb kedvem lesz. Van egy lány, akivel régen egy középiskolába jártam, de én elkerültem onnan, aztán nem sokkal rá megjelölt facebookon ráírtam beszélgettünk, utána telefonon is beszéltünk mert elkértem a számát. Aztán felhívott és mondta hogy nagyon tetszek neki. Én mondtam neki, hogy Ő is szimpatikus és egyre jobban kezdem megkedvelni, de jó lenne találkozni. Aztán találkoztunk is, akkor egy délutánt együtt töltöttünk semmit nem csináltunk csak ültünk a parkba beszélgettünk, és ő megcsókólt én meg visszacsókoltam. Aztán elkísértem a buszhoz, mert elég távol lakik tőlem és busszal jött le hozzám. Aztán megint beszélgettünk telefonon 2 napig akkor Ő hívott engem, és megbeszéltük, hogy megint találkozunk. Akkor megint összefutottunk lejött busszal, tök jól elvoltunk, teljesen összebújtunk, igaz hogy megint csak a parkba lógtunk, de nagyon egy hangon voltunk. Az egy nagyon jó nap volt. Aztán hazament én kezdtem el keresni, és meg beszéltük, hogy megint találkozunk, akkor lejött de olyan rossz idő volt, hogy nem tudtunk a parkban lógni, szóval elvittem kajázni. Akkor elég hisztis volt, mondván, hogy Ő nem akar ott lenni, velem akar lenni és ne erőltessek rá olyasmit amit nem akar. De mégis csak elvittem kajázni, de közben alig szólt hozzám annyira durci volt. Utána visszakísértem a buszhoz és a váróban töltöttünk el vagy 2 órát mert ha már kint nem tudunk a parkban lógni, és ő meg nem akar azon a helyen maradni ahol kajáztunk akkor már jobbat nem tudok. Ott elvoltunk, kezdett felengedni de még mindig olyan kis morcos volt amiatt, hogy elvittem kajálni. Aztán hazament busszal, azóta hívtam telefonon, beszéltünk de olyan még mindig olyan morcos volt. Alig akart 2 szót mondani hiába mondtam neki bármit is, mindig aha vagy oké volt a válasz rá. Aztán kérdeztem tőle hogy mi baja? Azt mondta semmi. Úgy hogy megkérdeztem, hogy még mindig az a baj, hogy olyat erőltettem rá, amit nem akart? Azt mondta hagyjuk inkább. Mondtam neki hogy de ne hagyjuk, de felemelte a hangját és azt mondta tényleg hagyjuk. Aztán folyottam a beszélgetést teljesen másról, de megint csak oké meg ahha válaszokat kaptam. Kérdeztem tőle, hogy mikor találkozunk azt mondta nem tudja majd megbeszéljük. Aztán elköszöntünk.
Szerintetek mi lehet a baja? Végig normális voltam vele, az első két alkalommal nagyon jól éreztem magam vele, ahogy ő is velem, de harmadik alkalomnál annyira egy elviselhetetlen természete volt, főleg amikor kitört belőle, hogy minek viszem el kajálni, és miért erőltetek rá olyat amit nem akar. De akkor mégis mit kellett volna csinálnom? Ha kint rossz az idő, szóval nem tudunk a parkban sétálni meg lógni, akkor gondoltam elviszem valami jó helyre. Nem értem emiatt mi baja van.
Eleinte folyton aranyos meg kedves hangja volt a telefonba, ha írt facebookon folyton szívet meg puszit küldött, most meg olyan mogorva lett.
Hagyjam rá hagy duzzogjon? Mit csináljak most? Én akarok vele megint találkozni de akkor az lesz amit Ő akar ha nem akar menni sehová akkor nem megyünk, csak az meg elég hülyén néz ki, főleg ha az idő is rossz akkor nem tudom mit tudunk csinálni vidéken.
Egyre jobban kezdem megkedvelni, folyton rá gondolok, de most annyira le vagyok törve amiatt ahogy viselkedik az utóbbi 2 napban, hogy semmihez sincs kedvem és folyton az jár a fejemben, hogy már nem érdeklem. De ha így van akkor mivel bántottam volna meg? Eleinte olyanokat mondott, hogy hosszútávra tervezne velem meg hasonlók, de most már nem ez jött le.
Csak én reagálom túl? Nem értem Őt. Elviszem kajázni, fizetem a számlát, mostanság én hívom Őt telefonon és 1 hét alatt 4szer töltöttem a telefonomat 3 ezer forinttal mert folyton le beszéltem vele a pénzt. Szóval az Én részemről a lelkemet kiteszem, folyton rágondolok, már már szerelmes vagyok. Ő meg elkezd bunkózni, teljesen más hogy viselkedik mint az elején.
Hogy hozhatnám rendbe a dolgokat? Várjak vele ne erőltessem annyira? A szüleinek is sokat beszélt már rólam, és eddig úgy tünt hogy akkor most együtt vagyunk, de most már attól félek kezd kiábrándulni belőlem.
Szerintetek mi van most?
Még egy kérdés, ami most hülyén hangzik, de most akkor barátnőm van, vagy ez még csak inkább egy csaj akivel randizgatok? :D
Tudom, hogy nagy hülyeségeket kérdeztem, de nem értem Őt, én már annyira beleéltem magam a dolgokba, de félek hogy kiábrándult belőlem vagy valami, de akkor meg miért nem szólt, hogy neki ebből elég ennyi?
Nekem Ő lenne az első olyan lány akivel így foglalkozok, voltam már nővel, de az annyi volt, hogy részegen egymásra találtunk szilveszter este egy házibuliban, az előtt meg egy másik csajjal próbálkoztam de az nem jött össze. Kb ennyi tapasztalatom van. 17 éves vagyok tudom, hogy azzal fogtok jönni, hogy ennyi idősen már több tapasztalatom lehetne, de én eddig nem csajozgattam, csak ha nagyon megtetszett valaki és az pedig elég ritka.
Írjatok valami véleményt, akár csajok is írhatnak hátha Ők jobban átlátják, hogy mi a helyzet...
Na valaki???
Kösz mindenkinek aki írt!!!
1 vagy arra számított, hogy már a második alkalommal megdugod
2 vagy qrva rondán eszel és elment tőled a kedve
3 vagy menstruál (esetleg demonstrál, mindegy csak vér folyjon), és rohadtul megviseli
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!