Mit tegyek? Teljesen megemészt ez a helyzet!

3 hete született meg a kislányom.Bár a párommal nem terveztük,de úgy döntöttünk,mindenképpen meg kell születnie.Fiatal kapcsolat volt még a miénk,de a párom azt mondta,biztos az érzéseiben.Azt hiszem,valóban az is volt,nem hiszem,hogy hazudta volna.Aztán,nem sokkal később összeházasodtunk,és nagyon úgy tűnt,hogy ő várja ezt,akarja,szívből.Noha kissé(?) meg voltam ijedve,de én is akartam,viszont mégis ott volt bennem egyfajta félelem,hogy minden olyan hirtelen jött...Vagy talán már akkor sejtettem,hogy be fog következni az,amit soha nem akartam az életemben?Nem is tudom.Annyi bizonyos,hogy egészen az esküvőnkig úgy éreztem,a tenyerén hordoz engem,lesi minden kívánságom.Viszont utána,szépen lassan elkezdett minden megváltozni.Úgy,ahogyan éreztem,amitől tartottam legbelül.Nem volt már olyan megértő,és nem éreztem azt a fajta odaadó szerelmet sem,mint előtte(most féléve vagyunk csupán házasok!).Mindig próbáltam vele beszélni erről,de ő mindig azt mondta,szeret,minden oké,rendben van.Azonban engem továbbra is nyomasztott ez az érzés,valami,ami nem hagy nyugodni.S az a baj,hogy a félelmeimet egyre gyakrabban látom beigazolódni./Bár ne így lenne.../Kevesebb a megértő gyengédség,egyre több vita,és durva szavak.Közben ott van a baba,akire ha ránézek,csak örülnöm kellene...örülök is,de valahogy fáj is,amikor ránézve eszembe jut,hogy ő még annak a hajdani(nem is olyan távoli) szerelemnek(?) a gyümölcse,amit a párom akkoriban érzett irántam,ami akkor volt közöttünk.S most valami végérvényesen megváltozott,soha nem lehet már a régi.Talán azt a szenvedélyt,azokat a régen volt szép érzéseket átélhetjük mindketten,de azt nem tudom,hogy vajon egymással-e?Gyakran érzem úgy,hogy nem is együtt,hanem csupán egymás mellett vagyunk/élünk.Vajon változhat ez?Nem tudom...Sokszor eszembe jut,hogy anno a házasság ötlete sem benne merült föl elsőként,legalábbis,nem az ő szájából hallottam,hanem a szülei kérdeztek rá,hogy hogyan is tovább?/A párom 2,5 fél évvel fiatalabb tőlem;én 27,ő 25/.Szóval,most itt van ez a tündéri kisbaba,de bennem a hatalmas öröm mellett óriási bizonytalanság és fájdalom lakozik;és igazán nem tudom,mi lesz a kivezető út...