Csak illúziók alapján szeretünk bele valakibe? Vagy mitől alakul ki?

Azt figyeltem meg, hogy sokszor nem is ismerjük akibe beleszeretünk csak felruházzuk tulajdonságokkal, idealizáljuk, nem a lelkét szeretjük meg. Néha mondják, hogy ne tárja ki önmagát az embet, valami titok mindig maradjon. Viszont mi értelme egy olyan kapcsolatnak ami illúziókra épül és akivel nem lehetünk őszinték; mert vagy belénk sem szeret ha magunkat adjuk vagy más jobban érdekli utána. Azok a nők akikbe beleszeretnek másokra vágynak, csak néha mutatnak érdeklődést vagy elérhetetlennek tűnnek. Tényleg ennyire nem éri meg őszintének lenni és hagyni, hogy megismerjen valaki, ne idealizáljon és önmagamért szeressen? Érdekelnének mások gondolatai. Ti mi alapján szerettétek meg azt akit? Idealizáltátok? Mennyire ismertétek meg mire beleszerettetek? Mennyire ismertétek félre? Szerintetek kell egy kis titok és tényleg nem szabad kiadnia magát az embernek teljesen?