Csak illúziók alapján szeretünk bele valakibe? Vagy mitől alakul ki?

Szerintem nem kell ezt túlkomplikálni meg ekkora körítést adni az egésznek.

Nem kell mindent megmagyarázni.

Beleszeretsz valakibe, sokszor nem is tudod miért, és általában ez a jó! Nem pedig az ha fel tudsz sorolni 1000 dolgot.

A szerelem a hormonok játéka.Vannak az emberben bizonyos vonzalmi "kapcsolók" és ha ezekből sikerül a számodra megfelelő mennyiségűt felkapcsolnia , akkor elkezd dolgozni benned a biokémia.

Ilyen kapcsolók : Szépség , testalkat , intelligencia , humor , egzisztencia és még rengeteg dolog , ami vonzalmat kelthet a másikban.

Ha úgy kezd el tetszeni valaki , hogy nem is beszéltél még vele , akkor te magad ruházod fel akár nem létező pozitív tulajdonságokkal.Viszont amikor már zsonganak a hormonok(szerelem érzés) , akkor rengeteg hibáját nem veszed észre , vagy nem foglalkozol vele.Erre mondják , hogy " A szerelem vak"... :-)

Mindig is sajnáltam azokat az embereket, akik úgy érzik, hogy teljesen ki kell fordulniuk önmagukból, ahhoz, hogy pasit/csajt fogjanak. A legtöbb problémájuk egy kis akaraterővel és önfejlesztéssel megoldható lenne.

De ahogy #14 is írta, szerintem is bele lehet szeretni illúzióba/álomképbe. Velem is előfordult tinikoromban, hogy tetőtől talpig belezúgtam az iskola folyosóján látott helyes srácba, akihez persze szólni nem mertem egy szót sem, vagy a fellegekben jártam, ha vakkantott egy sziát az aktuális kiszemeltem.

A pasimmal elég csúnya stresszhelyzetben ismerkedtünk meg. Szerintem nagyjából mindent látott, ami egy párkapcsolatban csak évek alatt jönne elő. Ami számomra érdekes volt, hogy automatikusan felszabadultak voltunk egymás társaságában, nem kellett taktikázni és mindig tudtuk magunkat adni.

#16 Lehetsz őszinte, csak a többség nem vevő erre, tovább tart megtalálni azt az embert akit a valódi éned érdekel, de nem lehetetlen. (Úgy tűnik.)

Amúgy anno volt itt egy kérdés az oldalon, egy srác tette fel, hogy jó-e az a szöveg amit ki akar írni társkeresőre - a szövegben végig a rossz tulajdonságairól volt szó. Lehurrogták, hogy ilyet semmiképp nem kéne, pedig szerintem nem rossz ötlet egyáltalán VALÓBAN őszintének lenni az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Egy kapcsolat sikeressége úgyis azon fog múlni, képesek-e a felek egymás rossz tulajdonságait elviselni, szóval miért ne lehetne azokkal nyitni? Minek őket titkolni? Előbb-utóbb úgyis fény derül rájuk. (Persze sokan nincsenek tisztában a saját rossz tulajdonságaikkal.)

Szerintem fontos mind a két dolog. Ha nem idealizálnánk kicsit sem a másikat, mégis mitől lenne a vele való kapcsolatunk másabb, mint a többi emberrel, izgalmasabb, varázslatosabb?

Nem ismerkedhet meg minden pár noname kép nélkül neten, valaki pl. meglátja élete párját a buszon.

Esetleg őrületesen megtetszik neki, annyira hogy beleremeg, másra se tud gondolni.

Akkor ne menjen oda hozzá, élből utasítsa el, mert "idealizál"? Mert előbb a külsőt vette észre? (ugyanis nem vak, és nem a gép, vagy valami paraván mögül rejtőzik suttyomban.)

Én élőben ismertem meg a barátomat. Igen, idealizáltam. Igen, a külsejébe "szerettem" először bele, igen, másnak képzeltem. Aztán minél jobban megismertem, annál jobban megszerettem, a hibákkal együtt.

A titkolózásról pedig az a véleményem, hogy egy ember elmondhatja akár az összes gondolatát, de akkor sem fogod teljesen megismerni, ugyanis az ember saját magát sem ismerheti teljesen, bármi az életben okozhat olyan meglepetést, amiről nem is álmodik.

Szóval nem rossz az az idealizálás sem.