Én reagálom túl vagy tényleg baj van?

sokat veszekszünk a barátommal, szerintem csak apró hülyeségeken. de ő hamar ideges lesz, közli, hogy vége, nem bírja tovább. majd 1-2 nap (vagy még annyi se) lenyugszik, ír, hogy szeret és csak mérges volt. bár ilyenkor én szoktam erőltetni, h jó szakítsunk, ha ezt akarja, nem erőltetem a kapcsolatot de legalább személyesen beszéljük meg, mondja ki h ezt akarja. na erre még sosem volt képes.

tényleg nagy hülyeség az összes vita, nekem rosszul esik nagyon h így viselkedik, hogy ezeken egyáltalán tudunk veszekedni, de aztán mindig arra gondolok, h tényleg szeret és én is őt és ennél sokkal nagyobb problémáink lehetnének, én így nem szakítok. de neki mindig megadom a lehetőséget, hogy mondja ki ha nem akarja folytatni. eddig akarta mindig.

mindig törte magát eddig, h találkozzunk tényleg mindent megtett. pénteken volt egy nagyobb vitánk, megbeszéltük h tisztalappal kezdjük újra. úgy volt, hogy ma jön vissza a városba, mert itt tanul ahol én élek, de mégsem jött, majd csak szerdán.

be tudna jönni… miért nem akar? és miért én keresem mindig? én ha tudok mindig írok neki, legalább annyit h remélem jól telik a napja, azt modja ő is írna csak megelőzöm. de ha látom is h fent volt nem mindig ír.. sőt.

mnodta, hogy nincs baj, ne aggódjak ennyit, szeret engem és nagyon sok időnk lesz még együtt.

Már rég elhagyott volna a sok apróság miatt, ha akar, nem? most se mondaná hogy nincs baj, ha lenne, vagy igen? nem akarta volna tisztalappal újra kezdeni, ugye?

túl reagálom?