Mit csináljak, hogy megértessem a pasimmal, hogy szakadjon már el otthonról?

Ismerős vagy..,

legalábbis kísértetiesen hasonlít a sztori egy lányéra aki után sokáig "futottam" (nem véletlenül)..

Nos csak annyit tudok mondani, hogy egy ilyen "egyoldalú" kapcsolattal messzire nem lehet szaladni.

Hiába is adnál neki ultimátumot mivel szereted.

Nehéz döntés, de neked kell tudnod, hogy tudsz e így boldog lenni.

Úgy látom, hogy két tábor válaszolt neked. Én az önálló életre szavaztam és inkább béreltünk egy lakást, Anyagilag bizony nehéz volt egy darabig, de mi döntöttünk a sorsunk felől, Nem a nagy döntések azok, amik egy együtt élésből bajt okozhatnak, hanem az apró pici alkalmazkodást kívánó elvárások keseríthetik meg a fiatalok sorsát. A pici szurkálások, amit mondjuk a szülő nem is érez szurkálásnak, a fiatal lány vagy fiú már annak érezhet.

Miért mondja mindig, hogy itt mindig fel szoktuk törölni a padlót, vagy mi mindig rendet szoktunk tenni az íróasztalon. Ugye hülyeség ilyenen vitatkozni, de ha nekem úgy jó, hogy az íróasztalom úgy néz ki ahogy, hát ne szóljanak mindig bele. Ezek az apróságok a fiatalok szemében bizony dühítőek lesznek egy idő után. Ha külön élünk, sokkal kevesebb a mindennapi konfliktus, ami sok esetben a fiatal pár közti viták melegágya is tus lenni. Ezért azt gondolom, hogy egy új család, élje a maga életét szabadon, a saját elképzelése szerint. Magd összegyúrják a kettejük szokásait, amiből kialakul a saját életvitelük.

Van a másik oldal, aki a szülők lakásában képzeli el az életét, praktikussági okok miatt. Ez a praktika bizony főleg az anyagi szempontok miatt praktikus. Könnyebb az élet, mert ezt sem, meg azt sem kell fizetni, hát valóban könnyebb az élet. Nem hiszem, hogy ez az idő alatt a fiatal pár arra fordítaná az energiáját, hogy az új, saját lakás megvásárlására gyűjtsön. Szórakoznak, könnyen élnek. és sok esetben kialakul egy függőség a szülőktől. Ez azt a személyt hozhatja hátrányos helyzetbe, aki beköltözött a családba. Sokszor hallottam a barátnőmtől, hogy a fejéhez vágták, hogy amíg az én házamban laktok, addig ez így, megy így lesz. Persze nem általánosítok, nem minden szülő ilyen, de ha nem együtt laknak, ki sem alakul az ilyen alárendelt helyzet. Annak a fiatalnak, aki a szülői házban lakik, könnyebb, de aki beköltözött, egy állandó megalkuvás az élete. Sokkal járhatóbbnak érzem a különélést még akkor is, ha nehezebb anyagilag. Egy szerető párnak ki kell bírni a rosszabb anyagi helyzetet is, mert ha nem bírják együtt, akkor sok más is szétválaszthatja őket, még a szülői házban is.

A különélés egy szabad, megalkuvás nélküli saját életet jelent.

Tehát a sok más vélemény ellenére is , ha most kezdenénk, akkor is a lavórt és a tükröt vennénk a hónunk alá, és mennénk a magunk útján.

Én erre szavazok.