Amikor annyi mindenen keresztül mentünk már, majdnem a szakításon is, de csak majdnem, és most fogunk "sok" idő múlva újra találkozni, mit is mondhatnék?

mintha lepörgött volna már az egész mint egy film, a sorsszerű ismerkedés, a varázslatba illő szerelem kialakulása, utána a sok sok kaland, mint Bony és Cleid, utána a veszekedések, utána a csalódott tekintetek, amikor valami elromlott, utána a düh, szakítás, de mégsem, utána a kedvesség, amin már érződik, hogy valami eltört, vagy nem is tudom, mindez együtt és külön is, amíg nem voltam ott, és igaz 1 hetet voltunk csak külön, de mintha egy hónap lenne, vagy több, valahogy elcsendesedtek az érzelmek, de vár vissza, jön elém, de, ott van az a de.

szóval leszállok és ott vagyok azt sem tudom mosolyogjak e majd rá, vagy még magamban sem tudom hova tenni mi van. mintha már lemondtunk volna egymásról, de ott van még valami ami visszatart. az a valami lehet csak én vagyok, hogy megyek vissza. mert ott dolgozom. most. mert ott akartam dolgozni.

szóval amikor leszállok, ő kedves lesz, én szintén, és? a lényeg, hogy én szomorúan jöttem el, szomorúan megyek vissza, de ő valahogy átment már, mintha már elmúlt volna az a varázs. szóval, leszállok és? még azt sem mondhatnám, szeretlek. ilyen helyzetben ezt nem lehet. úgy érzem ennek a szónak, most nincs értelme a történtek után. most nem erről van szó köztünk.

ha meg hagynám magam sodortatni, lesz ami lesz, az is lehet használgat még, de szóval nem jön már vissza, ami elmúlt.

szóval amikor találkozunk, mit is mondhatnék hát?