Hogyan küzdhetném le a beteges FÜGGŐSÉGET a barátomtól?

18 éves lány vagyok. Lassan két éve vagyok együtt a barátommal.

Általában mindig, ha tetszett egy fiú(a barátomnál is így volt), eleinte tudtam önálló döntéseket hozni, eldönteni, mikor mit lépjek az adott fiúnál. A későbbiekben mindig elborult az agyam, és sose láttam tisztán, tőlük függöt minden napom.

A barátomnál nagyon jól megvoltunk, majd egy fél év után átváltottam függésbe. Minden napomat Ő határozta meg fejben, a barátokat szépen elkezdtem elmarni, úgy éreztem, nem szabad barátokkal lennem(pedig sose tiltotta meg a barátom). Kb. másfél évesek lehettünk, mikor történt valami, aminek következtében egy hétig pánikrohamot kaptam, és azóta betegesen félek a barátom elvesztésétől. Olyan szinten meghatározza a gondolataimat, hogy nem merek elmenni sehova, mert nincs kedvem! Nem merek neki írni, mert félek, hogy rosszat írok. Magyarul az alapdolgok.

Egy hétig elment nyaralni, és kénytelen voltam meglenni nélküle. Így, hogy nyaralt, vissza jött az életkedvem, és volt kedvem elmenni ide-oda, és, bár erőltetnem kellett, vártam, megcsináltam! Amint visszajött, megint visszajött a függőség, és SEMMI nem okoz örömet. Hiába megyek el, alig várom, hogy hazaérjek, és vele beszéljek. Ma elmennénk nyaralni csak egy napra, és nem akarok, mert Ő jár a fejembe, hogy este beszélgetni szeretnék vele. És ez már beteges. Ha arra gondolok, hogy holnap beszélgetek vele, attólmég ugyanúgy nincs kedvem menni, tehát ez ilyen tudatalatti függőség! Járok pszichológushoz, de látom rajta, hogy ez hatalmas fejtörés Neki is. Főleg, hogy az összes többi boldogságérzet kilett ölve belőlem. Semmi nem okoz örömet, csak a barátom. Ha nincs itt, akkor emg tud más is.

Szakítani nem fogok, mert Ő az életem.

Úgy érzem süppedek le, és nem is akarok kimászni, mert nem látok motivációt, ugyanakkor kikellene! MI a megoldás? magamra erőltetem a dolgokat, ma is elmegyek nyaralni, de nem belső indíttatásból, nem érzem belülről az örömöt, izgalmat..az kihalt.