Mit kéne tennem?

Azt sem tudom hol kezdjem. Leginkább az elejéről kéne, de hosszú lesz. Tavaly szeptemberben kezdődött. Az egyik legjobb barátnőm szó nélkül elment az iskolából, úgy hogy el sem köszönt senkitől. Nagyon megbántott ezzel egy fiút, aki szintén az egyik legjobb barátja volt, velem együtt. Ha lehet annak nevezni, akkor ezen a napon találtunk egymásra. Vigaszképp még aznap megölelt, felkeresett párszor és amint hazaértem és sikerült felkecmeregnem facebook-ra, rám írt. Megbeszéltük, hogy őt is már sok bántalmazás érintette lelkileg, amiről én eddig is tudtam (mivel egy lány nagyon kiszúrt vele.) Jóformán kimondott mindent ami a lelkén van. És felajánlott nekem is annyi segítséget amennyit csak lehet. Kisírhatom magam bármikor vállán, ő mindig ott lesz nekem, mindig számíthatok rá. És igen, így is volt. Mindennap beszéltünk, egyre több mindent tudtunk meg a másikról. Olyan bizalmi szál alakult ki kettőnk között, amit még sosem éreztem. Ő is megosztotta velem a legféltettebb titkait és én is ő vele. Aztán nagyjából két hét telt el. Remekül megvoltunk. Majd egy közös barátunk hirtelen jövő ötletéből, ki kellett mondanom neki, hogy talán járnék vele. Persze én sem úgy gondoltam hogy egyből két hét után, de viszont ha nemet mondtam volna az sem lett volna ha igaz, ha igent, akkor az sem. Ezért megmaradtam a talánnál. Ő ezt tökéletesen fogadta. Nem volt felháborodva, de ő azt mondta, hogy egy kapcsolatnak nem lenne semmi értelme ilyen rövid idő után, meg hogy ő még nem érez így irántam és időre van szüksége. Megértettem. Bántott a dolog, főleg mivel egy olyan viszonzatlan szerelmi csalódáson mentem előtte keresztül, hogy teljesen össze voltam részben törve. Még erről is meséltem neki, miután visszautasított. Másnap megint ő írt rám. Részben ugyanúgy megmaradt a kapcsolatunk olyannak amilyen volt. Majd ekkor egyik probléma követte a másikat. Megjelent még egy lány, aki szó szerint a szemembe mondta, hogy utál. (Hát én sem érzek iránta másképp, de mégsem fogom ezt egy idegen arcába mondani.) Na most a lány eléggé hajt a fiúra. Ő meg persze tűri mert neki sem közömbös a lány. Jóformán két hétig tökéletesen próbáltam ezzel együtt lenni. Mert semmilyen jel nem utalt arra, hogy hanyagolva lennék a lány miatt. Sőt! Aztán egyik napon a barátnőm megkérdezte a fiút, hogy kit választana közülünk. Ő azt mondta, hogy a másik lányt. Összetörtem még egyszer, mivel kezdtem elérni a srác iránti szerelmes érzelmeket, úgyis, hogy nem akartam. Nagyon nem. Két három hétig nem is beszéltünk, mintha érezte volna, hogy megbántott vagy, már annyira nem foglalkozott velem, hogy azt öröm volt nézni. Aztán utána megint valahogy összehozott minket a sors. Olyan nap nem is volt, hogy ne beszéltünk volna egymással, ne ölelkeznénk (amit mellesleg eddig is tettünk). Ráadásul szerintem ha egy fiú úgy ölel megy egy lányt, hogy engedi, hogy a fejét a nyak hajlatába dugja, az nem szimpla barátság. Meg sokszor úgy beszélgetni, hogy a fejetek között csupán egy lehelet van. De nem történt semmi. Egyszerűen én lépni sem mertem. Ő meg több mint valószínű nem akart, legalábbis erre nem úgy gondoltam még akkor. Minden napom ilyen zseniálisan telt, egészen a téli szünetig. Túl jól éreztem vele magam, túl jó volt. És a bizalmi szálunk még mindig megmaradt. Ugyanúgy elmondott nekem mindent, mint ahogyan én is neki. Megvigasztaltuk egymást ha valami baj volt, meg minden egyéb. Sőt, még az is volt, hogy kézen fogva sétáltunk. Remek volt. A másik lánnyal meg tartotta a kapcsolatot viszont kevésbé mint velem. Jól esett. Aztán volt egy buli ahova én nem tudtam menni, pedig elhívott. Másnap azt is megtudtam arról a buliról, hogy mi történ és természetesen tőle. Úgy írta, hogy benőzőtt. Persze tudtam jól, hogy semmi komoly, és ezt a haverjai is megmondták. Meg az enyémek is. Nem is voltam kiakadva ezen. Aztán eljött a téli szünet. Egyetlen egyszer beszéltünk alatta. Kezdtem megint visszaállni a megviselt, szomorú lánnyá. Nem keresett. Egyáltalán. És hiányzott. Tökéletesen hiányzott. Ekkora sikerült teljesen elérnem, hogy belé szerettem. Azután megint mentünk iskolába. Én eldöntöttem, hogy nem foglalkozom vele. És bárcsak ez az egész ilyen könnyű lenne. Kb 2 hete beszélgettünk egy kicsit facebook-n. Megkérdeztem tőle, hogy mi a véleménye most rólam. Azt mondta kedves vagyok, aranyos vagyok, viszont az ő tökéletes ellentéte, ami elront mindent. Azt mondta hogy nem kéne megváltoznom, mert ő túl rossz. De ettől függetlenül nagyon kedvel. (Akkor ez most kicsit olyan, mintha azt mondta volna, hogy szeret, de nem akar elrontani és megváltoztatni? Már annyira nem értek hozzá..) Vitába szálltam vele, hogy nem rossz. Mert én látok benne jót. De ő csak azzal jött, hogy nem akar elrontani. Abbahagytuk a beszélgetést, és hétfőn valahogy az volt az első dolgom hogy beszéljünk. Kitűztük még aznapra a délutánt, azonnal suli után. Ő ekkor azt a másik lányt várta, akiről közben megtudtam, hogy a fiúnak nem kicsit tetszik. Mikor beszélgetni kezdtünk egyszerűen kinyögtem, hogy ne haragudjon amiért fölhoztam a témát pénteken. Egyből az volt a válasza, hogy nem neki kéne haragudnia, hanem nekem. Nekem kéne rá haragudnom. Aztán megint jött a duma, hogy de eszembe ne jusson megváltozni miatta, mert én tökéletes vagyok így is. Neki meg kell változnia. Csak nem tud. Szinte majdnem sírtam, de ő nem látta, vagy csak nem akarta tudatni velem, hogy észrevette, de azonnal magához ölelt. Fájt minden egyes szava. Pár pillanattal később miután lenyeltem a gombócot a torkomban, rákérdeztem, hogy összejön-e azzal a lánnyal aki tetszik neki. Azt mondta, nem hiszi mert a lány nem akar. (Akkor nem tudom miért mászik rá..) Láttam rajta, hogy sajnálja amiért ilyen nyílt, de azt az egyet mindig is tudtam róla, hogy őszinte. Aztán ismét megölelt és a héten lévő csütörtöki délutánt megerősítve, én meg elindultam könnyekkel a szememben. Már ekkor tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. A csütörtököm viszont mégis csodás volt. Hatalmas mosollyal kapta el kezemet és úgy sétáltunk az állomáson. Nem is értettem miért volt erre szükség. De hazug vagyok ha azt mondom nem tetszett. Aztán a pénteken is együtt töltöttük habár nem volt olyan szép mint az előző nap. A következő héten, azaz a mostanin meg egyáltalán nem beszéltünk csak pénteken. Akadt egy kisebb galiba amit ő és pár barátja okozott és ezért az egész csapat nagyon rossz büntetést kapott az iskola igazgatójától. Szerdán például amikor ez az egész kiderült, kirántotta magát a karjaimból és még csak hozzám sem szólt a szia-n kívül, Nagyon rosszul esett. És egész héten olyan vagyok mint egy élőholt. Tegnap pedig, amikor jött le a lépcsőn megfogtam a kezét és magamhoz húztam. Nem elég, hogy az bánt, hogy úgy tesz mintha haragudna rám, de még aggódom is elég szépen. Észrevette rögtön rajtam. Tudja már, hogy ha a fejemet beletemet a vállába, aggódom valami miatt. Kiismert már. Lehet nem viszik be őket a rendőrségre. Ettől csak még idegesebb lettem, de legalább beszéltünk és viszonozta az ölelésem.