Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nincs az az érzés, mint az elején?
"de nincs az, mint az elején, hogy meghaltam mikor megláttam,"
Szerintem ezért nem dobog a szíved, de csak tipp.
egyszerű válaszom van a számodra, az embereket szerelem, szeretet, kötődés, vonzódás, sok-sok minden össze köti
ezek felváltva vannak jelen az életedben, és úgy érzed már nem olyan mint régen talán eljutsz odáig h nem " ő " az de ilyenkor ez még nem jelent semmit
én ugyan ezt éreztem az elején a kapcsolatunknak, szerettem-szerettem de sok ideig nem voltam belé szerelmes, pedig tudtam h ő belém igen
aztán eltelt egy kis idő, volt egy pár szakítás és most jelenleg ott tartunk h ő most úgy érzi már nem szeret, én pedig igen, szeretem, rá gondolok és hiányzik, nem szeretnék mást csak rá nézni, át ölelni és magam mellett tudni, de nem úgy néz ki a dolog, hogy így lenne
sőt lehet vissza megy a volt barátjához :)
érdekes dolgok ezek, olyan mintha vonzás és taszítás lenne a két fél közt, amikor az egyik jobban szeret a másik kevésbé ezt a másik megérzi és megcserélődik, vagy csak simán elmúlik, de még akkor se fogsz kilépni a kapcsolatból, csak akkor ha találsz másik olyan személyt aki felkelti az érdeklődésed, majd olvasd vissza 1 év múlva ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!