Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, nektek sem tetszik, ha a barátnőtök néha hülyéskedik?
Az a helyzet, hogy eléggé visszahúzódó lány vagyok. Társaságban keveset beszélek, és csak az előtt tudok teljesen megnyílni akit nagyon jól ismerek és bízok benne.Na most így van a barátommal. Egyre jobban meg merem mutatni neki az igazi énem. Mivel ő eléggé nagy 'mókamester' néha csak így löki magából a hülyeséget amin jókat nevetünk. Viszont én is szeretek hülyülni, néha elszólom magam, amin ő is nevet, de olyan minta rajtam nevetne, nem is a viccen. Általában 'pikánsabb' témában viccelődünk a legtöbbet.
Viszont tegnapelőtt egyszercsak megszólal, hogy neki kellene pukiznia(csúnyább szóval). Aztán csak úgy poénból rávágtam, hogy én is akkorát eresztenék,hogy elájulna, úgyhogy inkább nem. Erre nagyot nézett,és elkezdte mondani, hogy ez egy lánynak nagyon ciki. Erre mondtam, hogy csak hülyülésből mondtam,de ha ez a véleménye, akkor máskor meg sem szólalok,és komoly leszek. Ezt hallván rögtön visszaszívta amit mondott.
Szerintetek is 'ciki' ha a lány is épp úgy hülyül, mint a fiú, és nem komoly minden helyzetben?
Mire gondolsz az alatt, hogy nem engedhet meg magának? Pl?
Igen, ő is mondta, hogy ő fiú, neki megengedett, de én lány vagyok.
Pedig olyan szívesen viccelődök, akármilyen témáról is legyen szó, nem zavartatom magam. Bár lehet ez rossz szokás és le kellene szoknom?!
1. nem ciki, a nők is "pukiznak"
2. jó humorod van!:D
3. szeretem ha a barátnőm egy darab fadarab és van saját humora.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!