Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, nektek sem tetszik, ha a barátnőtök néha hülyéskedik?
Az a helyzet, hogy eléggé visszahúzódó lány vagyok. Társaságban keveset beszélek, és csak az előtt tudok teljesen megnyílni akit nagyon jól ismerek és bízok benne.Na most így van a barátommal. Egyre jobban meg merem mutatni neki az igazi énem. Mivel ő eléggé nagy 'mókamester' néha csak így löki magából a hülyeséget amin jókat nevetünk. Viszont én is szeretek hülyülni, néha elszólom magam, amin ő is nevet, de olyan minta rajtam nevetne, nem is a viccen. Általában 'pikánsabb' témában viccelődünk a legtöbbet.
Viszont tegnapelőtt egyszercsak megszólal, hogy neki kellene pukiznia(csúnyább szóval). Aztán csak úgy poénból rávágtam, hogy én is akkorát eresztenék,hogy elájulna, úgyhogy inkább nem. Erre nagyot nézett,és elkezdte mondani, hogy ez egy lánynak nagyon ciki. Erre mondtam, hogy csak hülyülésből mondtam,de ha ez a véleménye, akkor máskor meg sem szólalok,és komoly leszek. Ezt hallván rögtön visszaszívta amit mondott.
Szerintetek is 'ciki' ha a lány is épp úgy hülyül, mint a fiú, és nem komoly minden helyzetben?
Én szeretem, ha a csaj tud hülyülni is, ha úgy van.
Kell a lazulás.
"Erre mondtam, hogy csak hülyülésből mondtam,de ha ez a véleménye, akkor máskor meg sem szólalok,és komoly leszek."
Ennyi? Egy fél mondattól besértődtél? Az ő válaszára már nem tudtál volna valami poénosat felelni? Nekem inkább az jön be, ha a lány nem erőltetetten humoros, hanem zsigerből az.
Ő nem csak annyit mondott, hanem a lényeget írtam ide le.Nem sértődtem be, hanem mondtam, hogy ha nem tetszik neki ez a stílusom, akkor visszafogom magam. De erre ő bepánikolt, hogy nem kell, nem kell.
Akkor most nem tudom, hogy cikinek tart, és hülyének néz ha próbálok vele viccelődni, vagy nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!