Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek járna még velem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek járna még velem valaha, vagy ez már esélytelen?

Figyelt kérdés

Fél évig voltunk együtt a barátommal, azért szakítottunk, mert viszonylag keveset tudtunk találkozni, és úgy éreztem, hogy ez nekem így nem elég, és meggyőztem magam, hogy nekem ő nem kell és nem szeretem.

Ezután pár hétig nem találkoztunk, aztán újra elkezdtünk találkozni, hogy legalább haverok maradhassunk, mivel teljesen egyformák vagyunk mindenben, egyikőnk se találkozott még soha olyan emberrel, aki ennyire hasonlít ránk (és mindenkinek ez az első reakciója, ha lát minket együtt). Elkezdett újra próbálkozni nálam, de én már nem éreztem ugyanazt a lángoló szerelmet, mint korábban és így mondtam neki, hogy hiába próbálkozik, ez már esélytelen, én soha többé nem fogom őt szeretni, és nem leszünk egy pár.

Ezt meg is értette, azóta ismét eltelt pár hét, sokat találkoztunk, mindig mondta, hogy éppen hogy alakulnak az érzései, azt mondta, hogy még mindig ugyanúgy tetszem neki, mint korábban, velem szeret együtt lenni legjobban, de már ő se akar kapcsolatot, akárhogy szeretném már akkor se. Ennek örültem is, mert tudtam, hogy akkor lehetünk haverok.

Aztán együtt voltunk egy hétig nyaralni (sokan, nem csak ketten), ott egyik este újra csókolóztunk és együtt is aludtunk. Aztán másnap elmentünk bulizni, ott én kavartam egy másik sráccal (vele már régebb óta alakultak a dolgaink, de nem szeretnék tőle semmi komolyat). Ezt ő is látta, mondta, hogy ez a viselkedésem mennyire kiábrándító és már főleg nem akarná, hogy járjunk (de továbbra is jóban akar velem lenni, lehet csók vagy bármi de ennyi)

Viszont az a csókunk után éreztem újra azt ,mint régen, és azóta egyszerűen csak ő jár a fejemben, biztos vagyok benne, hogy újra beleszerettem. (A másik srác pedig azt szeretné, ha összejönnénk, mert belém szeretett, de ez mindegy most, csak azért írom, mert nem azért akarom újra az előző barátomat, mert ez az új nem jön össze).

Van sok közös ismerősünk és mindenkinek azt mondja, hogy mennyire szeret engem és tudja, hogy ő lenne számomra a tökéletes barát, neki pedig én... de nekem meg az ellenkezőjét mondja, hogy sose járna velem újra.

Akkor mégis mi lehet az igazság szerintetek? :(

22L


2013. júl. 1. 17:37
 1/2 anonim ***** válasza:
Szerintem a srác beléd van esve, szóval ne csináljátok azt, mint a fontoskodó 13 éves kiskamaszok, jöjjetek össze rendesen. A távolság nem lehet akadály.
2013. júl. 1. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
na velem is ugyanez volt... mi nem jöttünk össze mert ő nem akarta.. szerintem a barátaitoknak csak vetit és sajnáltatja magát ugy állitja be mintha ő lenne az áldozat a hősszerelmes te meg a kegyetlen némber
2013. júl. 2. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!