Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti kit választanátok? Bár lehetne így is múlt és jövő?
Az elején kezdem, hogy mindenki megértse. (Én 22/L) Kb 5 éve vagyok együtt a mostani párommal, nevezzük V nek (Ő22/F). Nem igazán vagyunk jól, nagyon sokat féltékenykedik, és még sorolhatnám mik nem tetszenek benne. Majd történt valami az életemben. A munkahelyemen megismerkedtem Y nal (28/F). Első látásra beleszerettem, és elhagytam V-t. Elmentem albérletbe, és minden jó volt Y nal. Majd csináltam 1 butaságot. V felhívott hogy látni akar és találkoztunk, nem történt semmi de nekem nagyon rosszul eset, és lelkiismeret furdalásom volt. Y majdnem elhagyott, de mindketten vonzódtunk egymáshoz így együtt maradtunk. Azután voltak kisebb félreértések Y nal és valamiért nem tudom megmagyarázni, ott hagytam és visszamentem Z hez. Az az igazság, hogy még mindig Y szeretem, de az 5 évet nehéz elfelejteni. Z vel biztonságban érzem magam, Míg Y megad nekem mindent amire vágyok, vele igazán boldog vagyok. Y tudja hogy visszamentem Z hez, de azt mondta, hogy vár rám csak döntsek ki kell. A múlt vagy a jövő.
Szóval a kérdésem az lenne, ti mit tennétek a helyemben? Én mindkettőt akarom valamiért de tudom, hogy csak az egyik lesz az enyém :-(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Erre szokták azt mondani, hogy fogj egy érmét, ha fej Z, ha írás Y...
Dobd fel, és míg a levegőben van az érme, és drukkolsz melyik legyen, válaszd azt. :)
Nem más élete, miért más döntsön helyetted?
Igen Z=v vel.
Az a baj hogy nem tudok, választani mindkét srác kell valamiért és egyiket sem akarom megbántani.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Bárhogy is döntök, nem lesz egyszerű feladat. Persze sosem az. Nem először van több opcióm az asztalon, a végén azt választod, amit abban a pillanatban a legjobbnak tartasz. Nehéz megmondani, hogy jól vagy rosszul döntöttél, a lényeg, hogy együtt kell vele élned. Csak te dönthetsz magad felett."
(Ezt Raikönnen mondta a minap arról, hogy jövőre melyik csapathoz igazoljon.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 5-ös én meg a J vagyok, mint Jufó. És érdekel valakit?
Nem. Nem rólad szól bocsi :)
Kérdező, ha tényleg nem tudsz dönteni:
Y, legalábbis én őt választanám ha ilyen helyzetben lennék.
Remélem azért hasznos volt a válaszom.
Sok sikert.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!