Mi lesz így velem? Elkeseredtem! Ez már mindig így lesz?

Lehet hogy ez nem vígasztal, de az én nővérem 25 éves,és még soha nem volt senkie.Pedig jár mindenhova,és nem is csúnya.Bár én is azt hiszem 17 évesen hogy soha nem lesz.

Csak leírom az én esetemet. 30 éves voltam egy 13 éve tartó kapcsolatban, amelyből 3 év már úgy telt el, hogy szakítás, kibékülés, szakítás stb-stb. Én részemről az volt, hogy nem mertem elengedni, mert féltem az egyedülléttől. Ez volt az első nagy hiba. Aztán egyszercsak jött valaki. Egy elvált férfi. Nem volt nehéz beleszeretnem miután kiderült, hogy akár kész arra is, hogy közösen gyermekeket vállajunk (2. nagy hiba). Neki már volt kettő. Csak így sikerült lezárnom a 13 éves kapcsolatot, hogy beleugrottam egy másikba. Most 35 évesen van két gyönyörő gyermekem, de romokban van a kapcsolatom az elvált férfival. Most megint ott tartok, hogy eszemmel lépnem kellene, de nem merek, mert félek az egyedülléttől (folyamatban lévő 3. nagy hiba). Annyival jobb a helyzetem, hogy van már két gyermekem, és ha rájuk nézek egyből jobb a kedvem, de tudatában kell lennem, hogy ők nem azért vannak, hogy én ne süllyedjek depibe, hanem valójában én vagyok őértük. Nagyon átérzem a helyzeteted, én annyit sírtam, hogy mi lesz, ha nem lesz gyerekem. Most viszont már értük is felelős vagyok, és bár az apjával megromlott a kapcsolatunk, mindent meg kell tennem, hogy ők az én elhibázott életemnek a lehető legkevésbé lássák kárát. A példámat egyébként nem azért hoztam fel, hogy alátámasszam az elváltakkal kapcsolatos előítéletedet, bár tény, hogy a kapcsolatunk megromlásában része volt annak is, hogy neki már van egy komoly múltja, amitől nem lehet elvonatkoztatni, de mindenesetre esze ágában sincs visszamenni a volt feleségéhez. Szégyenlem, de néha arra gondolok, hogy bárcsak vissza akarna menni, és bárcsak visszafogadnák :-( De ne keseredj el, próbálj meg nyitott lenni. Ma már nem olyan nagy gáz, ha valaki 30 után talál párt, és szül gyereket.