Hogy reagálnátok, ha a barátotok a szülinapotok estéjét inkább a haverájval töltené, akivel havonta csak egyszer tud találkozni, majd az előre mondott időpontban nem érne haza?

Nem vagyok akkora tapló, hogy ezt meglépjem.

Viszem neki a sört, nem hívogatom, nem ellenőrzöm, nem vagyok féltékeny, nem faggatom, nem szorongatom a tö*ét.

A hosszú póráz híve vagyok.

Pusztán kicsit szarul esett, mert arra számítottam, leülünk, beszélgetünk, megiszunk valamit, meg ilyen csöpögős fas*ágok.

De ezek szerint a szegény embert inkább élni kellene hagynom...

Honnan ez a hülye szterotípia?

Ok, akkor lehet, hogy igazatok van. Ha hazajön, majd elnézést is kérek tőle, mert elrontottam a napját.

Aztán kicsit megcirógatom az egóját. Lehet, hogy hálás is leszek, mert felnyitotta a szememet a gyarlóságomra, még a talpát is meg fogom masszírozni, vezeklésem jeléül...

- Köszi a köszöntést :)

- Nem ittam, dolgozok

- Nem hisztiztem neki, mert mielőtt végleges álláspontra helyezkedek, kívácsi voltam más véleményére, nehogy én reagáljam túl...

- Nálunk a családban és úgygondolom egy párkapcsolatban ha nem is pirosbetűs, de ünnep egy születésnap (szocializáltéknál)

- Csúnyán beszélek, igen, ha valaki a mimózákkal szimpatizál, az nem engem keres, de asszem nem is ez volt a kérdésem témája

- Nem kaptam ajándékot

- Nem voltunk együtt egész nap, arra az öt percre találkoztunk, míg átöltözött és elment

- Egyáltalán nem kell komolyan venni, azt vártam, hogy helyezkedjetek bele ebben a helyzetbe, és alkossatok véleményt:

Megyek haza lelkesen, hogy végre lesz időnk beszélgetni, kicsit leülni. Lelép. Két órát várok rá. Egyedül maradtam otthon végülis, mert a hasonló igényeknek való megfelelési kényszerem miatt ezt az estét kettesben terveztem.