Fel tudom nyitni a szemét?

Másfél éve párkapcsolatban élek. Jelenleg az egészet langyos vízhez tudnám hasonlítani. A dolgok köztünk nagyon nem működnek. Már nem érzek iránta semmit. Semmit, ami miatt tenni tudnék azért, hogy rendbe jöjjön a dolog. Ennek több oka is van, de most ez a lényeg. Kb 2,5 hónapja megismerkedtem valakivel. Egy helyen dolgoztunk, és furcsa mód kialakult köztünk valami. Azért furcsa, mert ő nem az én esetem. Teljesen váratlanul ért, hogy közel kerültem hozzá. Neki is 1,5 éve van barátnője, és kb ugyanazt kapja otthon, amit én: féltékenykedés, hiszti, ellenőrizgetés, elhidegülés stb. Tehát köztünk kialakult ez a valami, ami nem indult többnek, mint hogy jól érezzük magunkat. De ez nem az a szokásos találkozunk és szexelünk dolog. Sokat beszélünk telefonon, és igazán érzem, hogy törődik velem, figyel arra, nekem mi a jó, tisztel. Nem ígérünk és nem hazudunk egymásnak semmit, ez így van jól. A gond az, hogy többet érzek iránta. Ő erről nem tud, soha nem beszéltem neki arról, mit szeretnék, így nem is tudom, neki megfordult e a fejében, hogy ebből több is lehetne. 22 éves vagyok, és soha nem éreztem még így senki iránt. Az eddigi kapcsolataim mindig úgy kezdődtek, hogy igazán nem voltam szerelmes, de idővel megszerettem a párom, de nem éreztem ezt, amit most, hogy bármit fel tudnék adni, csak hogy vele legyek. Neki voltak már nagy csalódások az életében, és már nem hisz az őszinte szeretetben, és a szerelemben sem. Igazából tart is attól, hogy újabb csalódás éri. Én csak azt tudom, hogy rengeteg dolog van, amit nyújtani tudnék neki. Szeretném boldoggá tenni, mert azt látom, hogy a jelenlegi élete egyáltalán nem teszi boldoggá. Ő amúgy 30 éves, ha ez számít. Nem akarom falhoz állítani, hogy válasszon vagy ilyesmi, mert az engem is megrémítene. Viszont egyre inkább úgy érzem, beszélnem kellene erről neki, hogy egyáltalán esélyt adjak magamnak. De az elutasítástól is félek. Azt tudom, hogy sokáig nem bírom ezt csinálni: Találkozunk néha, titokban, együtt töltjük a délelőttöt, aztán vár a másik életünk, amitől én lassan megfulladok. Nem tudom, mi lenne a legjobb, és hogyan adjam elő, egyáltalán mikor? van megfelelő pillanat? Vagy csak hagyjam az egészet úgy ahogy van, és majd lesz valami?? Remélem van valaki, aki volt már hasonló cipőben, vagy lenne valami okos ötlete. :) Előre is köszönöm a válaszokat!