Mit csináljak, hogy ha nem beszélek/találkozok a barátommal, akkor "éljek", és igenis tanuljak, foglalkozzak magammal?

17 éves lány vagyok. A barátommal másfél éve vagyok együtt. Alapból lelki gondjaim vannak, amit a barátom elfogadott....VISZONT.

Kb egy éve elkezdtem göcsörtösen ragaszkodni, minden percem tőle függött. Úgy értem, hogy ha nem találkoztunk, egész nap szomorú voltam, csak rá gondoltam, alig bírtam ki nélküle. Ez idén év elejére már beteges volt, nem érdekelt senki, csak ő. Szó szerint függöttem tőle, ha összevesztünk úgy éreztem, vége az életemnek. A sok hisztimmel sikeresen kezdtem elmarni, és rájöttem, változnom kell.És hagyni neki szabad teret is. Ekkor PÁNIKROHAMOK jöttek rám. Rettegtem, hogy elontottam mindent, és hiába volt minden JÓ, úgy jöttem haza, hogy sírtam, remegtem, hányingerem volt, félelemérzetem, és csak az alvás segített, enni se tudtam. Egy héten keresztül...utána rendeződött a barátommal minden. Viszont. Ha nem írt chaten, vagy nem találkoztunk, egész nap remegtem szintén, nem tudtam tanulni, semmire se figyelni. Régen napi 3-4 órákat tanultam, mostmár egyet se tudtam. Nem tudtam mi történik velem.

Szeretem a barátom, hogyan tudnék normális lenni? Elfogadni, hogy van élete, és, hogy nekem is kell mellette, hogy legyen sajátom, és nem göcsörtösen ragaszkodni, hogy minden percben velem legyen? Már teljesen normális vagyok, de például most is félek, hogy hétvégén nem találkozunk. Pedig tanul, és minden endben lesz, mert a jövő hétvége a miénk, és egy suliba is járunk, tehát ott is találkozunk...

ÉS este is beszélünk.

Hogyan hozzam rendbe magam? Ezt belül kell, volt valakinek ilyen? Nagyon szeretem, és Ő is engem. De attólmég nem normális, hogy csak Ő létezik nekem, és a nap 24 óráját ő teszi ki. Ilyen a szerelem, de attólmég, hogy rá gondolok, elkellene tudnom látni a saját dolgaimat is...