Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csinálnál ebben a helyzetb...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csinálnál ebben a helyzetben, várnál, keresnéd, vagy hagynád a francba?

Figyelt kérdés

Röviden. Több mint 2 éve járunk együtt. Mivel ő sosem hozta még szóba, hogy tervez-e velem közös jövőt, összeköltözést, bármit. Felhoztam a témát egy beszélgetés alkalmával. Elmondtam neki, hogy szeretném ha összeköltöznénk, hogy lakva is megismerhessük egymást. Illetve, hogy kiderüljön, hogy a mindennapokban is jól kijövünk-e egymással. Tőle csak annyi választ kaptam, hogy majd megbeszéljük. Oké. Amúgy sem az azonnal dönteni képes típus, tehát hagytam ennyiben. Annyit még megkérdeztem, hogy hívjam-e valamikor, de azt mondta nem kell, majd jön. Eléggé össze-vissza dolgozik, ezért kérdeztem, hogy hívjam-e, mert nem akarom munka közben zavarni.

Csakhogy ez 3 hete volt. Azóta nem jött, nem hívott, és nem is üzent. Én nem kerestem.

Várjak még, keressem, vagy vegyem úgy, hogy nemleges választ adott azzal, hogy nem jelentkezik?

Én 34/N Ő 42/F.



2013. máj. 2. 12:13
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
Jesszusom. Azonnal kezdj el lemondani róla. Az döbbent meg,hogy valaki igy rendezi le a másikat. Föleg 2 év után.
2013. máj. 2. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 A kérdező kommentje:

Hivatalosan a családi állapota elvált.

Egy albérletben lakik. Ott már voltam.

Az előző házasságából van egy 22 és egy 20 éves lánya. Már mindegyik férjnél van.

Folyamatos anyagi gondjai vannak.

Lehet, hogy a telefonját is azért szüntette meg. A két év alatt többször is előfordult, hogy csak én tudtam hívni, ő nem tudott telefonálni, mert nem tudta kifizetni a számláját. (A legalacsonyabb díjcsomagja van, kb. 2500 forint az telefonköltsége 1 hónapban.)

2013. máj. 2. 12:57
 13/22 anonim ***** válasza:
Jajj nehogy még kifogást keress neki. Figyelj, 3 hétig nem keresett. Szerinted ez normális? Milyen kapcsolat ez? Ennek lenne a folytatása egy összeköltözés? Ne nevettess már.
2013. máj. 2. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 A kérdező kommentje:

Igazad van.

Nem valószínű, hogy érdemes vele tovább foglalkozni.

Azt hiszem ez ennyi volt.

2013. máj. 2. 13:03
 15/22 A kérdező kommentje:

Nem tudom, te kérdezted-e, hogy nálunk szokásos-e, hogy nem beszélünk 3 hétig.

Nos volt már rá példa. Tavaly augusztusban az egész hónapot a testvérénél töltötte az ország másik végében.

Én nem tudtam vele menni, mert anyámat akkor operálták, nem akartam magára hagyni.

Nos a 4 hét alatt egyszer sem hívott fel.

2013. máj. 2. 13:05
 16/22 anonim ***** válasza:
Igen. Ultragáz.
2013. máj. 2. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

Négy hétig nem keresett?Az abszolút nem normális dolog.Miért nem keresett?Mert nővel volt!Ha valaki dolgozik,akár külföldön,még ők is gyakran keresik a párjukat.Ő meg a testvérénél volt,és rád sem hederített,ugye ezt te sem hiszed el.

Tegyük fel,hogy kikapcsolták a mobilját,de attól még van ám fülke is,vagy egy ismerősét megkérje,hogy hadd hívjon fel az ő telefonjáról.Nem beszélve a rengeteg net kávézóról.Ha valaki megakar tenni valamit, akkor talál rá módot.

2013. máj. 2. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
*megkéri
2013. máj. 2. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

"Én nem tudtam vele menni, mert anyámat akkor operálták, nem akartam magára hagyni.

Nos a 4 hét alatt egyszer sem hívott fel."

Azt nem értem ezt,hogy fogadhattad el... És,hogy nem vetted észre,h ennek semmi értelme.

2013. máj. 2. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:

Hát így utólag már én sem igazán értem saját magamat.

De kijózanodtam. Igaz előbb is bekövetkezhetett volna, de ez ellen már nem tudok mit tenni.

A legjobb lesz felejteni, és továbblépni.

2013. máj. 2. 13:21
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!