Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csinálnál ebben a helyzetb...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csinálnál ebben a helyzetben, várnál, keresnéd, vagy hagynád a francba?

Figyelt kérdés

Röviden. Több mint 2 éve járunk együtt. Mivel ő sosem hozta még szóba, hogy tervez-e velem közös jövőt, összeköltözést, bármit. Felhoztam a témát egy beszélgetés alkalmával. Elmondtam neki, hogy szeretném ha összeköltöznénk, hogy lakva is megismerhessük egymást. Illetve, hogy kiderüljön, hogy a mindennapokban is jól kijövünk-e egymással. Tőle csak annyi választ kaptam, hogy majd megbeszéljük. Oké. Amúgy sem az azonnal dönteni képes típus, tehát hagytam ennyiben. Annyit még megkérdeztem, hogy hívjam-e valamikor, de azt mondta nem kell, majd jön. Eléggé össze-vissza dolgozik, ezért kérdeztem, hogy hívjam-e, mert nem akarom munka közben zavarni.

Csakhogy ez 3 hete volt. Azóta nem jött, nem hívott, és nem is üzent. Én nem kerestem.

Várjak még, keressem, vagy vegyem úgy, hogy nemleges választ adott azzal, hogy nem jelentkezik?

Én 34/N Ő 42/F.



2013. máj. 2. 12:13
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
Ez ugyan csak egy megérzés, de szerintem ennek a pasinak családja van.
2013. máj. 2. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
100%
ŐŐ de milyen kapcsolat ez ahol 3 hétig nem beszéltek? Ez nálatok megszokott? Én nem akarnék ilyen kapcsolatot, főleg ha én közös életet szeretnék a párommal.
2013. máj. 2. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
Szerintem hívd föl nyugodtan. Ha nem alkalmas akkor majd megmondja. A nemleges válasz a "nem". Lehet hogy most még gondolkodik, örlődik.
2013. máj. 2. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:

Ú, az elég gáz ha már három hete nem jelentkezik!

Szerintem hívd föl és tisztázzátok a dolgot! Jobb mintha bizonytalanságban lennél!

2013. máj. 2. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Ne várj rá! Ha igazán fontos vagy neki, akkor 3 napig se bírná ki, hogy ne tudja mi van veled... nemhogy 3 hétig. Ennyire nem lehet elfoglalt valaki.
2013. máj. 2. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:

nézd keressél már egyet aki szeret Téged

lehet 1-k van igaza, ha végig gondolod mikor és hogyan találkoztatok, szóval ne keresd, ha jönne is küld el, bár ez csak tanács N

2013. máj. 2. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:

Felhívtam.

A hívott számon előfizető nem kapcsolható.

???????

2013. máj. 2. 12:33
 8/22 anonim ***** válasza:
56%
szerintem beszéld meg a feleségével...
2013. máj. 2. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
Valószínűleg ő nem akart semmi komolyabbat tőled, de tudta, hogy ezt már nem húzhatja, úgyhogy lelépett. Voltál már nála, az ő lakásában? Bemutatott a családjának? Mert ha nem, elég valószínű, hogy csak szeretőnek tartott. 26N
2013. máj. 2. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
Ez a kemény,hogy akivel együtt jártál, nem is ismerted igazán.Két év nem kevés idő,gerinctelen egy ember!Szerintem családja van.Sosem vettél észre erre utaló jeleket esetleg?
2013. máj. 2. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!