Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak számomra furcsa ez a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak számomra furcsa ez a facebook-hoz való "viszonyulás"?

Figyelt kérdés

Nos röviden arról van szó, hogy bármennyire is gyerekes dolog, én tettem ki facebookra közös képet a barátommal, ami pl a születésnapomon készült, illetve volt 1-2 amin az én barátaim jelöltek meg, mert csináltak rólunk képet.

Egyrészt úgy vagyok vele, hogy mivel őt szeretem, büszke vagyok rá, hogy ő a párom. Ezért miért ne láthatnák az ismerőseim?! Illetve ott a másik fele, hogy ha kint van hogy kapcsolatban vagyok, akkor a nyomulós srácok nem írogatnak, hagynak, mivel foglalt vagyok.

Számomra viszont rosszul esett, hogy a barátom jó ideig nem is akarta kitenni, hogy kapcsolatban van, illetve nem rakott ki közös képet, semmi ilyesmi. Jó, hát nem értettem miért, de nem szólta semmit. Egyszer valahogy mégis szóba került, akkor beszéltünk róla, mondta, hogy neki ezek a dolgok nem számítanak, de semmi extra. Nem volt ebből probléma.

Aztán pár hónappal később készült rólam egy elég jó fotó, amit kitettem (lecseréltem a közös képet). Erre a barátom elkezdett hisztizni, hogy ne alázzam meg ilyenekkel mert neki ez mennyire rosszul esik, meg biztos rám másznak a pasik (igaz, pont látta, hogy egymást után 3-4 srác rám írt, hogy van-e kedvem találkozni, akik amúgy haverok de benne lennének többen is..). Aztán jött olyanokkal, hogy ő azért nem rakott ki képet, mert volt egy csaj aki nem hagyta őt békén, és nem akarta hogy megtudja hogy vagyok neki, nehogy elkezdjen engem is zaklatni, bla bla...


Nos, én ezt nem értem. Én vagyok a hülye? Tudom, hogy az csak facebook, és baromira nem számít, de épp ezért, akkor miért hisztizik ha nem közös kép van kint?? Erre mi a "megoldás"? Van aranyközépút?


2013. ápr. 26. 10:33
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:

amíg kapcsolatban voltam se raktam ki, eztán sem

igaz én teljesen másra használom,

Neked ezek szerint csak számít ez valamit, hogy ott írd ki kapcsolatban vagy. Ebben 2! igaza van élőben éld az életedet. A srác ha nem rakott ki képet, akkor a csaj hogyan is nyomult rá? Ezt az oldalt nem ilyen maga mutogatásra használnák egyesek, jó lenne. Sajnos csak ez van. Te is azért raktál ki új képet. Örülök, hogy a kölkeim nem ilyenek. N

2013. ápr. 26. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
Ennyi szánalmas problémát :D
2013. ápr. 26. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
Nekem furcsa az a másik csajos sztori,hogy azért nem rak közös képet a barátod,mert nehogy rád szálljon a csaj.Most akkor vagy kapcsolatban vagytok normálisan,és úgymond felvállal téged vagy foglalkozzon a régi csajjal,akit állítólag egyszer d@gott meg.Ne ám már egy csajtól tartson ennyire.Milyen pasi az ilyen?
2013. ápr. 26. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

Szerintem itt nem az a lényeg, hogy facebook vagy nem facebook... Ha Ő nem vállal fel, miért várja el, hogy Te felvállald Őt? Szerintem még nem elég érett. Ismétlem itt nem a facebook a lényeg. Szerintem csak magából indul ki párod. Ő flörtölget másokkal (anélkül, hogy az illető tudná, hogy vagy Te neki) és fél attól, hogy Te is ezt fogod tenni, ha más nem látja, hogy együtt vagyok. Még nem komoly kapcsolatra való a párod...( Remélem érthető volt.)

20/L

2013. ápr. 26. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm a normális válaszokat! Örülök, hogy a válaszadók töredékének legalább átjött a kérdés.


Akinek pedig szövegértési problémái vannak, azt szívesen korrepetálom ;)

2013. ápr. 26. 11:05
 16/21 anonim ***** válasza:

"Számomra viszont rosszul esett, hogy a barátom jó ideig nem is akarta kitenni, hogy kapcsolatban van"


Az a baj, hogy ezen a rohadt Facebookon éltek. Hogy esne, ha a barátod egyszer csak törölné a profilját és nem tudnád folyton azt lesni, hogy mit csinál? Képzeld régen még Facebook sem volt és az embereknek mégis jól megvoltak, nem a Facebook haragította őket össze!

2013. ápr. 26. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
A barátod elég gyerekes, éretlen és ráadásul még kamuzik i valamit a másik csajról. Ilyen a világon nincs, amit ő próbál beadni neked. Inkább a másik csajnak akart "valamit" beadni és nem akarta, hogy tudomást szerezzen rólad. Na az reálisabb.
2013. ápr. 26. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:

Tegnap töröltem magam. Javaslom nektek is ugyanezt. A FB előtt is volt élet...

35 ffi

2013. ápr. 26. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
és utána is lesz ....
2013. ápr. 26. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
Számomra is furcsa ez a facebookhoz való "viszonyulás", már egyszerűen fáj, hogy az emberek ott élik az életüket és ebből generálnak ostoba, értelmetlen konfliktusokat. Az pedig a "legjobb", mikor egyesek társkeresőnek használják, mutogatják magukat, nyáladzanak a párjukkal, felteszik a reggelijüket, ebédet, vacsorát, t*kömtudja mit nem. Szálljatok már le róla, mindenkinek jobb lesz. 22l
2013. ápr. 26. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!