Megalkuvásból kialakult kapcsolatok minősége milyen lehet?

A tökéletes külső értelmes embert egy adott koron túl már nem hoz lázba, szerintem...Ellenben ha szerelmes vagy, akkor a másik minden esendőségével, mások számára idegesítő szokásaival/tulajdonságaival/hibáival együtt tökéletes számodra, de legalábbis tojsz ezekre magasról, mert szereted, és vele akarod leélni az életed.

Nekem az kurv@ra kevés lenne, hogy pontos számítások szerint kb. egy szinten vagyunk minden téren, és senkit nem ér "kár" a kapcsolatban. Holott dehogynem, az ilyen "kapcsolat" lelkileg megnyomorít csak, de boldoggá soha nem tesz, ez biztos.

Nálunk kb. mindenki megalkuvásból/pénzért/manipuláció révén/menekülésből/kényszrből házasodott - ebből lettem én.

Szerintem ez elég indok arra, hogy SENKI ne jöjjön össze megalkuvásból mert annak eredménye egy újabb torzszülött lesz.

a szerelem csak egy dologban tér el a legjobb barátságtól és ez a sex.

ha nem kívánod, minek dugod? legyetek csak legjobb barátok, szövetségesek, tudomisén, de dugni azzal szokás aki felizgat, mint férfit/nőt.

"de dugni azzal szokás aki felizgat, mint férfit/nőt."

Na ja, de találni egy olyat akinek viszont Te jössz be ilyen tére - igen alacsony esélye van.

Tapasztalatból mondom, lehet jó vége.

Az én kapcsolatom is megalkuvásból indult, pocsék volt az előző, szerelmen alapuló kapcsolatom (elmúlt a szerelem), utáltam az egészet, látni se nagyon bírtam. Szakítani nem tudtam, mert nem volt munkám, nem tudtam volna egyedül fenntartani magam.

Aztán jött a párom, ugyan soha nem egy alacsony, kopasz, csúnya pasiról álmodtam, de először csak annyi volt, hogy jó volt valakivel beszélgetni. Ő se olyan csajról álmodott, mint én, rengeteg pluszt szedtem ugyanis fel. De azért csak összehoztunk egy randit, és szexeltünk egy jót. Nem is a másik volt a lényeg, egyszerűen neki nem volt partnere és hiánya volt, én meg nem bírtam már a barátommal szexelni, mert már a látványától is görcsbe rándult a gyomrom.

Summa summárum szakítottam, összejöttünk, és jobb híján oda is költöztem hozzá. Hát nem volt egyszerű. Pontosan tudtuk, hogy nem vagyunk szerelmesek, és ez amolyan "ha nincs ló, a szamár is jó" kapcsolat. Néhány hónap után, amikor elmúlt a szex újdonsága és drasztikusan csökkent az együttléteink száma, nem sokon múlt, hogy szétmenjünk. De egyikünk se mert szakítani.

Aztán teltek a hónapok, és mostanában azt veszem észre, hogy egyre jobban szeretjük egymást. Este lesek ki az ablakon, alig várom, mikor parkol már le a ház elé. Amikor belép, rögtön engem keres. Nem tudok úgy elmenni mellette, hogy legalább a derekam ne simítsa végig. Egyre gyakrabban kívánjuk meg egymást.

Nála ráadásul kiderült, hogy alapvetően jó bizniszt csinált: amióta érzem a szeretetét, boldogabb és sokkal-sokkal szebb vagyok (igaz a mondás, miszerint a nő akkor szép, ha szeretik!) A depresszióm elmúltával pedig a kilók is megindultak lefelé.

Én mondjuk túl sok mindenre nem számíthatok, ő nem lesz se magasabb, se szebb. De nő vagyok, nem is különösebben érdekel.

Végső soron ha minden így megy tovább, olyan kapcsolatunk lehet, amiben egy-két év után alakul ki a szenvedélyes tűz. Mindent összevetve nem hangzik rosszul. Talán még az is lehet, hogy így tartósabb marad.