Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Véget vethet a kapcsolatunknak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Véget vethet a kapcsolatunknak?

Figyelt kérdés

A párom tanár. Előttem volt már valakije, akivel jegyben járt, csak a nő rájött, hogy ő nem bírja a kötelezettségeket, így szétmentek. Ez volt 5 éve. 1 évre rá találkoztunk, azóta együtt vagyunk, már össze is költöztünk, de jegyesség még nincs. Szóval ez a nő énektanár. Magántanárként dolgozott, viszont 4 hónapja belépett abba a suliba, ahol a párom is tanít. Én ugye sokat benézek hozzá, át is beszéltük, nem lesz újra semmi köztük, nem is nagyon futnak össze, a nő sem nyomult ezidáig. Múlthét szerdán bementem megnézni a párom, és pont a tanáriban azzal a nővel beszélgetett. Amikor beléptem pár szót még váltottak és a nő kiment. Amikor én is végeztem, kimentem de a nő a tanári előtt várt. elkezdett a kapcsolatunkról kérdezgetni, majd mesélt az ő kapcsolatukról majd közölte velem, hogy ne éljem magam úgy bele, mert vissza fogja szerezni bármi áron. Szóltam a páromnak, ő megnyugtatott, hogy csak beszél, és semmit nem csinál/csinálhat, ő engem szeret.. Azóta egyre többet sürög-forog körülötte, a párom már nem győzi kerülni.


Tegnap mentem be a munkahelyemre és állítólag "valaki" olyan dolgokat mondott rólam, ami rámehet az állásomra. Senki sem mondott nevet. Először nem is gyanakodtam a r*bancra, de utána bementem a suliba, a folyosón elment mellettem az a nő és mosolyogva azt mondta, hogy "Milyen kár, hogy nem vagy tanár. Ha kirúgnak, nem jöhetsz ide, én pedig továbbra is azt csinálok a pároddal amit csak akarok."

Ez most mi? Miért kell egy 4 éves kapcsolatba belerondítani csak féltékenységből? Akkor nem kellett neki, de ha nem lehet az övé, másé sem? Beteges.. Meddig mehet el? Mármint, volt tapasztalatotok ilyen gonosz megátalkodott nőszemélyekkel? És ez az egész, rámehet a kapcsolatunkra? Szétszakíthat minket?


Tudom, hogy kívülállóként nehéz megmondani, de jól esne valami tanács, hogy mit tehetnék ez ellen..

Köszönöm!


2013. ápr. 8. 08:23
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

Nem szappanopera részlet, valós sajnos. Művelt?.. Ja, már amennyire egy művelt ember ilyet tesz.

Nem, itt az van, hogy ők ugye anno az eljegyzésig jutottak, de a nő miatt ennek vége lett. A páromnak most van komolyabb kapcsolata neki meg nincs, nem is volt(páromnak mesélte ezt is), és féltékeny. Nem biztos, hogy vissza akarja kapni, csak nem akar mást látni mellette.

2013. ápr. 8. 09:44
 12/15 anonim ***** válasza:

komolyan azt kívánom ha lesz pár kapcsolatom,ilyennel ne legyen dolgom :(((

amugy meg ha olyan messze megy hogy az már botrányos,de tényleg és nem tudsz mit csinálni,füzetsz valakinek,aki név nélkül jól elveri,hogy észhez térjen azt csókolom!

de ha normális akk a pároddal együtt üljetek le és beszéljétek meg!

2013. ápr. 8. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:
Megbeszélem a párommal ezt a leülős.beszélgetős dolgot, hátha működik. Köszönöm a segítséget!
2013. ápr. 8. 09:48
 14/15 Takacs Laszlo 15 ***** válasza:
Erdemes lenne megkerdezned egy pszichologust,meg ha nem is tudja megmondani mi a megoldas,de legalabb kibeszeled magadbol.
2013. ápr. 8. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:
A legjobb barátnőm egy pszichológus, neki elmondtam mindent, ő is csak azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele, vagy beszéljük meg közösen. Köszönöm!:)
2013. ápr. 8. 10:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!