Nektek milyen szerelmi csalódásotok volt?

Hajjaj.. én 3 éve járok pszhiológushoz olyan szinten szeretek egy fiút, aki mégcsak sosem volt az enyém, és reménytelen is, hogy valaha az lesz ://

Nekem is ez az első szerelem, és félek nem is lesz már több :((

Hihetetlen, hogy hányszor megalázott, de mégis szeretem..

:((

Don't worry.. Be happy !! :))

Sajnállak, hidd el nem vagy egyedül..

És ne sírj ( mondom én ), aki megérdemelné a könnyed, az meg sem engedné, hogy sírj..

Úgy fog hangzani, mint egy tipikus szerelmi csalódásos sztori, de hidd el elég rossz volt :D

én beleestem egy fiúba, elég rendesen. mondhatni, hogy elsőnek voltam szerelmes igazán, és én ezt elmondtam az akkori legjobb barátnőmnek.

ő bíztatott, hogy mondjam el a fiúnak is, hogy mit érzek. el is mondtam neki, de ő visszautasított. azt mondta hogy ő nem érez irántam semmi különöset (holott elég félreérthető jeleket adott) erre az a 'legjobb barátnőm' szépen rámászott és összejöttek.

Azthiszem életemben nem utáltam még ennyire 2 embert, mint most :)

és ez 3 éve történt. ez az első csalódásom is volt, lehet hogy ezért utálom őket ennyire.

1. A srác, akibe szerelmes voltam gimiben, nem kezelt emberként annak ellenére, hogy tetszettem neki, mert félt, hogy a többiek, akik engem nem kedveltek, mit gondolnak. Ha próbáltam nem foglalkozni vele, akkor mászott utánam, ha elmondtam neki az érzéseim, és próbáltam ember módjára rendezni, akkor pedig megalázott, sárba tiport. 2-3 évig húzódott ez a sztori.

2. Volt egy fiú, akivel összejöttem, de nem voltam belé szerelmes, de mégis kitettem érte a lelkem, hogy legalább ő boldog legyen, aztán mocsokként beszélt velem (tényleg a legocsmányabb trágárságokat képzeld el), visszaélt minden titkommal, és minden eszközzel azon volt, hogy lerombolja az összes önbizalmam. Lelkileg zsarolt öngyilkossággal, és minden problémájáért másokat (többek között engem) tett felelőssé. Elhordott minden földi és földalatti szemétnek azért, mert ki mertem lépni ebből a kapcsolatból.

3. Szintén összejöttem egy fiúval, aki nagyon tetszett, megfogott, aztán kiderült, hogy egy idegbeteg szenny, ki is használt, aztán engem állított be abnormális, önállótlan, semmire sem való embernek azért, mert tartozni szeretnék valakihez, viszonzott szerelemre vágyom, és nem elég, ha csak heti egyszer keres a párom.

4. Beleszerettem iszonyatos módon egy fiúba, aki állítása szerint viszonozta az érzéseim, aztán bizonyos okokból szétmentünk.

Türelmesen vártam rá majdnem 2 évet, közben 10000x bántott meg, volt rengeteg sz@rkeverés (megcsalta velem a barátnőjét többek között), aztán felbukkant, összejöhettünk volna, adott esélyt kettőnknek, de mégis végig terrorizált már akkor, amikor alakulóban volt. Fenyegetett, hogy ha bármit is elrontok, akkor soha többé nem jön hozzám...stb. Azzal is baja volt, ha komolyan beszéltem, azzal is, ha vicceltem, sőt, még azért is lehordott, hogy megkérdeztem, hogy jobban van-e (mert beteg volt), és még sorolhatnám. Lelkemet kitettem érte, de ő mégis a világ sz@rát verte le rajtam.

Lehet, hogy én is hibás vagyok, nem vagyok tökéletes ember, de pontosan tudom, hogy nem érdemlem meg a töredékét sem annak, amit kaptam. Nem tudom, hogy én választok-e ennyire rossz érzékkel, vagy vonzom-e a problémás egyéneket, akikkel nem lehet mit kezdeni. De az az egy biztos, hogy nem hagyom, hogy huzamosabb időre letörjenek ezek, mert akkor beleszakadna a lelkem. Önvizsgálatot tartok, levonom a tanulságokat, és ennyi. Ha nem érzem azt, hogy bárkinek is ártottam volna, vagy elrontottam úgy komolyabban bármit, akkor nem fogom engedni, hogy leromboljanak más emberek, akármennyire is szerelmes vagyok.

Neked is ezt kellene tenni! :) Az élet megy tovább, kihevered a fájdalmat, de a tanulságok viszont örökre megmaradnak, nem foszthat meg tőlük senki.

Nekem volt egy 7 hónapos komoly kapcsolatom aminek nagyon csúnya vége lett. Karácsonykor eljött nálam a párom, hogy együtt töltsük úgy volt, hogy 3 napig lesz nálam de fél nap után haza ment arra hivatkozva, hogy kapott egy sms-t a muterjától, hogy rosszul van és mennie kell... Már akkor feltűnt, hogy valami nem stimmel mert rákérdeztem, hogy mért nem hívod fel az öcsédet, hogy figyeljen oda rá aki szintén felnőtt ember erre a válasz "mert egy gyökér"...

Majd jöttek a gondok sorba, próbáltam hívni, hogy mégis mi a helyzet velük de nem vette fel, írtam sms-t nem írt, vissza másnap ráírtam facebookon és erre fogta bontotta a kapcsolatot és azt mondta szünet...

Egyből leszegezte, hogy nem akar találkozni nem akar ajándékot nem hajlandó telefonon se beszélni velem csak facen... Teljesen elöntött a pánik. Facebookon úgy beszélt velem mint a kutyával. Megkérdeztem tőle most vége? szakítasz? erre a válasz nem csak szünet... Közben beszéltem a muterjával akivel jóban voltam és azt mondta "nem tudom mit tehetnél mert nekem azt mondta már nem szeret és le akarja zárni".

Innentől kezdve kész voltam, alig bírtam enni aludni csak a rengeteg cigi és járt az agyam... Végül én mondtam, hogy én ezt nem bírom ha tényleg vége akkor vegyünk búcsút egymástól személyesen és zárjuk le de még erre is alig volt képes, kifogásokat keresett, hogy beteg stb...

Végül találkoztunk személyesen és ez volt a legrosszabb rész vigyorral az arcán jött velem szembe. Először azt hittem mégse szakít de nem azon vigyorgott, hogy mennyire szarul néztem ki, hogy mennyire szenvedtem és én hülye még majdhogynem könyörögtem neki... végig azon volt, hogy minél hamarabb lelépjen már... mintha egy teljesen másik ember lett volna... azt mondta már nem szeret és sajnálatból nem akar már velem lenni...

Mikor megkérdeztem miért szakít azt mondta, mert szerinte nem szerettem rendesen, mert ahol dolgozott kicsit nagy a hajtás és ő nem viselte valami jól, és én mindig mondtam neki, hogy mennyen csinálja mert muszáj... elég nehézkes életük van, nagy hitel stb... szóval ő félre értette...

meg hát persze a gondjait soha nem nekem mondta el hanem facen a barátnőinek erre is csak a végén jöttem rá mert nem nézegettem a facebook üzeneteit mert bíztam benne... ellenem fordították... és semmi rosszat nem tettem ...

Ez történt több mint 3 hónapja közben kiderült, hogy ezeket az állítólagos végzetes hibáimat csak elterelésként használta mert már egy másik pasival kavart közben... Egyszerűen csak rám unt... A legrosszabb pedig az hogy én tudtam, hogy ő ilyen mert az egyik barátomnak mesélte régebben, mikor még nem is ismertem őt, hogy "velem az a baj, hogy rá unok a pasikra" ennek ellenére én összejöttem vele és ő akart velem járni... de megbántam...

Azóta is gondolok rá minden nap és hiányzik nagyon. Nagyon szeretem de remélem soha többé nem látom mert már az is fájna... csak azt nem értem miért kell hülyíteni az embert 1 hónapig és közben már mással kavarni mért nem lehet normálisan szakítani és tovább állni... nem pedig előtte beletaposni a lelkébe ...

Röviden ennyi :D

Buliban megismerkedtem egy sráccal. Nagyon-nagyon jól nézett ki, de 2 évvel fiatalabb volt nálam, szóval úgy gondoltam, hogy ennek nem kell folytatódnia. A diszkós ismerkedéseket a fiúk másnapra úgyis mindig elfelejtik. De ő nem, már másnap felhívott, igaz, elmondta, hogy túl sok tapasztalata nem volt a csajozásban. Egy nője volt előttem, de 4 évig. Úgyhogy ő halálosan komolyan vette a mi kapcsolatunkat, alig győztem szólni neki, hogy lassítsunk. Szerintem emiatt is lehetett, hogy halálosan belém szeretett, mert tényleg annyira jól nézett ki, hogy zsinórban lógtak utána a nők. Kb. fél év volt mire elérte azt, hogy komolyan vegyem, hogy lesz a kapcsolatunkból valami. Ezek után kb. még 1 évig nagy volt a szerelem, mindkettőnk részéről. Még jegygyűrűt is vett nekem, pedig akkor még eszemben sem volt férjhez menni. 22 éves voltam, ő 20, kicsit korainak éreztem volna. De persze elfogadtam, mert szerettem.

Utána viszont a részéről ez kezdett alábbhagyni. Úgy indult, hogy elkezdett cseszegetni, hogy meghíztam. Felszedtem 5 kg-t, de ő is. Akkor voltam 65 kg, na, azért a 175 cm-hez még nem hiszem, hogy ez olyan vészes, szerintem előtte voltam túl sovány.

Az önbizalmamat teljesen elvette, a szakítás után vettem észre, hogy jé, én mégis tetszem a férfiaknak.

Nagyon sokat dolgozott, alig találkoztunk, ha jött, inkább csak aludni jött, mert otthon a tesójával közös szobája volt, ott nem tudott pihenni. Sehova nem mentünk, szex alig-alig volt. Ha szóvá tettem, az volt a válasz, hogy én könnyen vagyok, mert még tanulok, ha mennénk valahova, ő fizetne úgyis.

Apunak elég sok pénze volt, és tetszett is neki a fiú, szóval közben már a házakat nézegette, hogyha összeházasodunk, melyiket veszi meg nekünk. Elég hülye voltam, elvakított a szerelem. Csak később vettem észre, hogy a részéről ez már rég nem a szerelem, hanem az, hogy milyen jó party vagyok. Apu még a cégéhez is felvette csoportvezetőnek.

Egyszer azt mondta, hogy hazamegy az anyjához, 1 hét múlva jön. Ok. 3 nap múlva felhívtam az anyukáját, mert hiányzott nekem, hogy beszélhessünk. Azt mondta az anyja, hogy nincs nála, nem is látta. Amikor hazajött, megkérdeztem hol volt, azt mondta, hogy az anyjánál. Úgyhogy akkor kidobtam.

1 hét múlva mesélték nekem, hogy látták egy nővel kézen fogva az utcán. Iszonyatosan megviselt, hogy 23 évesen így jártam, hogy megcsaltak a hátam mögött, de azért feleségnek jó lettem volna, mert gazdag családból származom.

Fél év múlva megnősült, rá 1 évre el is vált. De állítólag azt a lányt is csak azért vette el, mert volt lakása. A csajnak 1 év alatt esett le, hogy milyen ember valójában. Én nagyon örülök, hogy nem mentem hozzá feleségül, lett volna egy csúnya válásom.

Utána lefogytam 10 kg-t, na örülhetett volna, újra csontkollekció voltam. Iszonyú depresszióba estem.

1 évig csak futó szexkalandjaim voltak, utáltam a férfiakat. De aztán rádöbbentem, hogy az ilyen kalandok engem még inkább lealacsonyítanak.

Szerencsére nekem nem kellett orvos, hogy összeszedjem magam, de azt megtanultam, hogy senki nem ér annyit. Te magad egy értékes ember vagy, és más miatt nem szabad tönkretenni magad. Lesz még olyan, aki értékel téged.

Én is férjhez mentem azóta, és boldog vagyok.

Nekem nincsenek ilyen szaftos sztorijaim.

Két éve nyáron barátnőm szülinapi bulijára két fiút is meghívott. Az egyik fiú a legjobb barátnőmmel (nem a szülinapossal) jóban volt, vagyis évek óta szerelmes volt belé, de csak barátok voltak. Ennek a fiúnak a legjobb barátja viszont nagyon megtetszett nekem. Szerelem első látásra. Vicces volt, rendkívül okos, és mélyen a szemembe bámult. Azóta rájöttem, minden lánnyal ezt csinálja, és nincs benne semmi extra. De én mindig is ilyen álmodozós, elsőlátásra beleesős típus voltam.

Négy és fél hónap múlva sétálni hívtam, és elmondtam neki, hogy többet érzek, mint barátság (mert addigra sokat találkoztunk a baráti körben), és úgy vettem észre, ő sem közömbös.

Persze később rájöttem, amiket "jeleknek" véltem, minden lánnyal megcsinálta, akin látta, hogy szüksége van rá, hogy hogy is mondjam, "tegyék neki a szépet".

Mondta, hogy szeretné, ha barátok maradnánk, meg nagyon jó velem lenni, hasonlók. És akármennyi ilyen történetet hallottam, akármennyire is tudtam, hogy hülyeség, a szívem mélyén elhittem neki. Azt hittem, legalább barátok leszünk, és néha összefutunk.

De nem, ezután még baráti összejövetelekre se jött el, csak egyszer, mikor úgy tudta, nem leszek ott.

Hihetetlenül bele voltam esve.

Közben elkezdtünk beszélgetni a barátjával, aztán másfél éve össze is jöttem vele. De ez a kapcsolat azóta is csalódás, pedig nem kéne annak lennie. Hihetetlenül okos ez a fiú, és nagyon kedves is tud lenni, ha akar. De én mégsem tudok úgy érezni iránta. Most próbálom őt boldoggá tenni, pedig van igényem a szerelemre, hogy mással legyek.

Majd talán egyszer eljön annak is az ideje.

Azt tudom, hogy többet nem fogok futni senki után, és nem kezdek nagydumás fiúkkal :D Náluk sosem lehet tudni, mit gondolnak, majd ha tetszek valakinek, kezdeményezzen ő. Én megmaradok a csendesebbeknél, legalább egyértelmű, ha zavarban van, vagy totál nem érdekelm, és nem fogja tenni a szépet sajnálatból... Arra nincs szükségem...