Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehetséges hogy még az exbarátnőjét szereti?
Figyelt kérdés
A barátommal 8 hónapja vagyunk együtt. Az exével 2 évig volt, de úgy, hogy a lány fűvel fával csalta őt, de ő vak volt. Magára tetováltatta hogy 'szeretlek' meg a csaj nevét mellé, a segg.ét is kinyalta annyira szerette. Ma már lehordja mindenféle kur.vának, de a közelebbi ismerősei szerint meg túl sokat foglalkozik vele, és még mindig szerelmes belé. Több ember is mondta ezt, akik egymást nem ismerik viszont a páromat igen, és mondták, hogy ha szakítunk, ő úgyis visszamegy ahhoz a csajhoz, aki durván kihasználta. Mindennap csokit vett a csajnak, bármit amit kiejtett a száján, és egyébként amit kapott a páromtól a szülinapjára tortát, mikor jártak, a csaj a másik palitával ette meg kettesben. Na mindegy 8 hónap után megint kikezdett a barátommal, akinek a legjobb haverja meg biztatja, hogy jöjjön össze vele megint. Mikor ezzel kapcsolatba kérdezem, vagy erről van szó mindig mérges lesz, feszült. Pedig olyan őszintének tűnik az egész, és tudom, hogy szeret engem. De annyira szerette azt a kis 'kurv.át' hogy amit most érez irántam, szerintem fele annyira nem erős, mint amit iránta érzett vagy érez most is nem tudom. Ez nagyon bánt! :( Hogy teszteljem le, hogy tényleg szeret-e?
Ami a szexet illeti a csaj állítólag csak hempergett köztünk viszont minden jo l megy etéren. De néha mintha ezzel is visszaélne. Mindennap csináljuk, ha meg nem meg van sértődve. Tegnap rosszul voltam estefelé hiába mondtam, hogy ne másszon rám, lesz.arta.
2013. márc. 27. 00:18
3/13 A kérdező kommentje:
Meg ők ugye együtt is laktak, a párom mesélte, hogy mikor összejöttünk az elején még teljesen ki volt készülve meg szerelmes volt belé, de már nem érdekli. Pedig most elbizonytalanodtam, nem úgy látszik, ahogy mondta. 1. Nem tudom kit szeret jobban, melyikünk felé vannak valódi érzései. 2. A legjobb haverjának a felesége, aki amugy annak a kur.vának a barátnője, mindig mondja nekem hogy nézd itt a barátod az exével, olyan cukik voltak, úgy imádta a barátod, fényképek, emlékek... stb.
2013. márc. 27. 00:25
4/13 anonim válasza:
Szerintem is sanszos, hogy még érez iránta valamit. Milyen gyakran emlegeti, és mennyi indulattal hordja el k*rvának? Mert ha túl gyakran, és túl nagy gyűlölettel, az nem jelent semmi jót. Ugyanis a gyötrelmes szerelem néha utálatnak tudja magát álcázni.
Viszont az is lehet, hogy nincs mitől félned, és az emberek csak okoskodnak, meg pletykálnak. Szóval a saját meglátásaidra és érzéseidre hagyatkozz inkább! :)
Amúgy szörnyű, amikor valakinek teljesen elveszi az eszét a szerelem, és képes olyan ember után futni, aki ilyen ocsmányul képes elbánni vele. Meg nem tudom, hogy egyes emberek a másik szeretetét miért úgy fogják fel, hogy az érzései által a másik sebezhető, így úgy csesz ki vele, ahogy akar, úgysem fogja elveszíteni. Nagyon sok ilyen van, pedig a szeretet az egy kincs és nem gyengeség. Bocsi az offért, csak olyan sz*r ilyet olvasni, meg látni, tapasztalni nap, mint nap.
2013. márc. 27. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
5/13 anonim válasza:
nyugodj meg, mert ugy atom ideges vagy. ne haragudj, hogy ezt mondom, de nincs jogod le k.urvátni senkit. a másik dolog, hogy valőszinű még mindig szereti az exét, és ha veled nem bánik ugy, mint az exével bánt, akkor őt sokkal jobban szereti. teszteld le ugy, hogy mond neki, hogy tartsatok 1 hét szünetet. ha beszél a csajjal, akkor tuti vele akar lenni.(de ez számomra már nyilvánvaló) hány évesek vagytok?
2013. márc. 27. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
6/13 A kérdező kommentje:
Hát nemtudom eléggé össze vagyok zavarodva. Mikor beszél azzal a csajjal utána nagyon ki szokott borulni. Már az elején gyanús volt nekem. Én 18 és a párom 22 éves. Igem amit az első válaszoló írt az nagyon igaz sajnos. És ha így is van és még őt szereti, fáj ugyan de nincs mit tenni. :( Eddig letagadta mindig.
2013. márc. 27. 00:37
7/13 anonim válasza:
Már csak az önzéséért is szakíthatnál.
2013. márc. 27. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
8/13 A kérdező kommentje:
Hát nemtudom eléggé össze vagyok zavarodva. Mikor beszél azzal a csajjal utána nagyon ki szokott borulni. Már az elején gyanús volt nekem. Én 18 és a párom 22 éves. Igem amit az első válaszoló írt az nagyon igaz sajnos. És ha így is van és még őt szereti, fáj ugyan de nincs mit tenni. :( Eddig letagadta mindig.
2013. márc. 27. 00:39
9/13 anonim válasza:
Szerintem rúgd fenéken öket meg azt a feleséget aki piszkál vele és keress normálisabb embereket.
2013. márc. 27. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
10/13 A kérdező kommentje:
Nem az, hogy piszkál, inkább őt piszkálják, hogy szerette kapásból 10-15 olyan embert tudok akiktől a mai napig is hallgatja ezt a nagy 'szerelmet'. A szakításról meg csak annyi, hogy egyszer akartam vele, akkor is majdnem sírva fakadt, hogy ne hadjam el.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!