Szerelem az lényegében erről szól?

Sok kapcsolatban lehet hogy így van, de az nem szerelem, és ott nem társ a két ember. A szerelem az, amikor úgy viselkedsz a másik jelenlétében, ahogyan akkor is tennéd, ha nem lenne ott. Mindkettőtöknek megvan az élete, aminek a nagy része közös, de nem korlátozzuk a másikat. Mindent meg tudtok beszélni, és adtok is a másik véleményére (az általad leírt esetben ez nem igazán fordulna elő).

Amit te leírtál, nem szerelem, hanem két ember függése egymástól, amit az egyik arra használ, hogy erősebbnek érezhesse magát, a másik meg arra, hogy ne legyen egyedül.

Mindannyian keresünk valakit, akiről általában elég szilárd és precíz elképzelésünk van. Ezalatt nem a külsőt értem, persze ott is meg kell felelni feltételeknek.

Ha olyan embert találsz, akiben elkezded látni ezt az elképzelt társat, aki kiegészíthet téged, megadhatja neked, amire szükséged van, mégbonyolultabban megoldhatja a te konfliktusaid, kipótolhatja a hiányod. Kicsit úgy is lehet értelmezni, hogy megvált téged, az az illető. Mindehhez társulnak közös dolgok, szimpatikus külső-ami elindítja többek közt a szexuális vonzalmat, akkor elkezdődik egy agyi-kémiai folyamat.

Ekkor érez az illető "szerelmet", amit már sokan sokféleképpen leírtak.

Ezt most a valódi romantikus szerelemről írtam, nem tinik apró fellángolásairól.

Kérdező, te szerintem álomvilágban élsz.

Én nem adom elő magam a páromnak, ha hisztis vagyok, hisztizek, ha szomorú, bőgök, ha nincs kedvem takarítani, koszban vagyok. Ugyanez fordítva is áll, és mégis oda meg vissza vagyunk egymásért, csak elfogadjuk a másik hibáit. Nem annyira rossz dolog a szerelem, mint amennyire beállítod...