Amikor a másik kikészít és elgyengülsz egy harmadiktól, bűnös vagy?

szóval az elején a párom mindig arról beszélt miért soha nem vagyok jó se ebben se abban. később volt, hogy leállt flörtölgetni másokkal, amely szitukat elhárítottam azzal, hogy mennünk kell és elvonszoltam a barátomat. amire órákhosszas üvöltéseket kaptam később otthon, hogy merészeltem én ezt. később eljött az idő, hogy csak szexnél ért hozzám. de soha egy ölelés, egy puszi. később amikor egy időszakban ritkán tudtunk találkozni, amikor nagyon vártam már haza, vártam azt a két napot, mint egy kincset, azon ritka alkalmakat végigüvöltötte (mert szájfény volt rajtam, vagy szerinte kint a mellem (ami amúgy szinte semmi))nem egyszer raktuk úgy le a telot, hogy már bőgtem.

mondta, hogy a távkapcsolatra nem akarja hogy rámenjünk, szóljak ha úgy érzem, hogy jöjjön vissza. amikor szóltam, nem jött vissza. kötelezett arra, h lapos cipőben járjak (tél volt - edzőben jártam - folyamatosan rohangáltam dokihoz felfázással). bármikor bármit mondtam, meg akartam beszélni, hogy fáj ez, vagy az, folyamatosan saját magát hozta ki mártírként, meg én vagyok a sz*r és a hibás mindenért.

és eljött az idő, hogy olyan szeretetéhes voltam, hogy amikor munkahelyen kollegák mondtak valami kedveset egy hétig örültem pár jó szónak. és otthon mindig úgy éreztem, mintha nem is lenne barátom, nem szeret senki, egyedül vagyok, nincs egy ölelés egy puszi. csak üresség.

és volt egy srác, aki megcsókolt és nem is a csók, hanem ahogy megcsókolt, ahogy a barátom soha: amikor közelített mosolygott és boldognak láttam attól, hogy engedek neki. és átölelt. és azt éreztette hogy nő vagyok és akar engem és fontos vagyok és számítok. és ennyi. nem lett belőle semmi. sőt. nem is tartunk kapcsolatot.

így hát a barátom kidobott.(néha úgy tűnik csak erre várt, hogy legyen indoka)

és a mai napig én vagyok a r*banc. jogos ez?