Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ennyire önző dolog lenne ez? 20L

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ennyire önző dolog lenne ez? 20L

Figyelt kérdés
20 éves elmúltam, és még nem volt rendes párkapcsolatom, pedig több pasi kezdeményezett. Vagyis pontosabban mindig olyan pasik próbáltak kezdeményezni, akik eléggé visszahúzódóak meg önbizalomhiányosnak tűntek, alig mertek rámírni vagy odajönni hozzám egy-egy buli alkalmával. Pedig amúgy nem voltak rondák, sőt, egy közülük nagyon is helyes volt, de egyszerűen annyira visszahúzódóak voltak, hogy nem tudtam rájuk úgy tekinteni mint férfire, hanem csak egy barátra. Az a gond, hogy néha túlzottan határozott vagyok, és nem tudnék ilyen férfi mellett lenni, aki ennyire nincs rendben önmagával (mégha nem is valós alapon), és csak bólogató kiskutyaként viselkedne velem, mert attól félne, ha bármire ellent mond, akkor mindjárt elküldeném. Ennyire önző dolog lenne az, hogy egy egészséges önbizalmú pasival szeretnék végre egy komoly párkapcsolatot? És egyáltalán miért csak ilyenek mernek kezdeményezni nálam? Igaz, általában kedves vagyok az emberekkel, és sokan ezt félreértik, és olyanok is kezdeményeznek, akik mással nem mernek, de amúgy elég erős személyiség vagyok, és szeretnék egy olyan társat, akit nem nekem kellene irányítanom, hanem én nézhetnék fel rá, és nőnek érezhetném mellette magam.

2013. márc. 1. 20:39
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:

én pl nem vagyok úgy besz@rva még így szűzen sem, de engem alapból taszít ha egy nő határozott

F19

2013. márc. 1. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:

Nem vagy önző. Most jobban érzed magad? :D


22/F

2013. márc. 2. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:

Ha valaki félénk vagy zavarban van egy kapcsolat elején, az miért ne lehetne erős jellem?

Lehet hogy csak kevés vagy rossz tapasztalatai vannak a nőkkel.

Ha nő akarsz lenni egy kapcsolatban, viselkedj is úgy. Ha egy nőnek elnyomó természete van, az vagy elbizonytalanítja a férfit, vagy érdektelenné teszi. Persze lehetsz erős természetű, de nem a pároddal szemben. Ez akkor is igaz ha netalántán egy olyannal találkozol aki maga alá gyűr.

2013. márc. 2. 02:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
72%

Én vagyok a 4-es válaszoló. Jóval idősebb nálatok gyakorlatilag majdnem annyi ideje kutatom a kudarcot, sikert, az emberi viselkedést a nem verbális kommunikációt mint ahány éves vagy kedves kérdező.


Kezdjük ott, hogy én is egy ilyen félénk, határozatlan srác voltam, aki mivel emiatt nem kezdeményezett ezt a nőktől remélte. Mivel pedig azok így nem jeleztek vissza még ugye csúnyának is tartottam magam.


Azért túl pár igen jó nőn és pár bombázó női baráttal a hátam mögött, ma már igencsak morcos tudok lenni magamra és a korombéli lányokra is, ha mondjuk a 20 éves kori képeimet nézem.


Aztán volt és van pár nőcsábász ismerősöm/barátom és őket ismerve garantálhatom, hogy ők úgy mennek oda egy nőhöz, hogy rajtuk aztán semmiféle önbizalom hiányt nem látni.

Olyan barátnőm is volt egy néhány mint amilyen te vagy kedves kérdező. Én határozottan kedvelem ezt a típust és a fiúkat azért biztosíthatom, nem olyan mintha az ember egy bengáli tigrissel járna. Hanem pontosan egy ilyen nő mellett tudja magát igazán férfinak érezni az ember.


Na tehát, ahhoz ám, hogy egy fú holt lazán odatudjon menni hozzátok határozott nőkhöz ahhoz szüksége van egy marék leszarom bogyóra. Vagy valaminek a hatása alatt kell, hogy álljon, mondjuk kokain amitől aztán akkora arca lesz, hogy nem fér az egója a terembe. Vagy több száz sikertelen udvarláson túl esett egyetlen utazó nőcsábásznak kell lennie. Nem beszélve az úgynevezett Puákról akik közül a legtöbb nő-nélküli önbizalom hiányos fiúcska volt és megunta, és folyamatos gyakorlással és a társai segítségével igazi nőcsábásszá képezte magát.

Egy ilyen srác 5 mp alatt a semmiből leszólít téged, bárhol bármikor, bármilyen helyzetben. Sőt némelyikük akár 20 lányt is egy nap. Ők persze tisztelik a lányokat és állítólag csak az igazit keresik.

Ismerik a nők gondolkodását és személyiségét és pillanatok alatt az ujja köré csavar egy ilyen. -Egyébként sokszor nem kifejezetten helyes fiú.


Akkor mesélek a normális srácokban lévő gátlásról amit te látsz és majd a normális srácok nyugodtan megcáfolhatnak ha tévedek.

Amikor meglát téged, valóban tetszel neki, valóban te érdekled és ő valóban egy normális lányt keres hosszútávú kapcsolatra. Mivel akár a határozott lányokat is szeretheti, nagyon megtetszhetsz neki. Így nem akarja elszúrni és azt sem akarja, hogy beképzeltnek, nagyképűnek vagy önelégültnek hidd. Ő tiszteli a lányokat és már most tisztel téged. Tudod mit nem akar még ? Hogy azt hidd neki csak egy éjszakára kellesz, ugyanis a csinos határozott lányoknak pont ez a problémája.

Ha pedig nagyon tetszel neki akkor bizony lazán érezheti, hogy te sokkal jobban nézel ki mint ő és emiatt lehet benne némi bizonytalanság.

Ugyanis mi srácok teljesen másként gondolkodunk mint ti lányok, ez azonban nem újdonság. Csak éppen teljesen mást is hiszünk a másikról mint a valósság. Pasi/női gondolkodással próbáljuk megfejteni amit a másik gondol.

Egy normális srácon mindig fogsz látni valami apró gátlást, csak azzal, hogy ő odament hozzád, ezt igenis legyőzte. Bár fél, hogy elszúrja, így nem lát téged többet, pedig tudja, hogy megadhatja neked amire vágysz és tudja, hogy (talán) te vagy az akire ő vágyik.

Az ilyen srác azért izgul, mert számára tétje van a meccsnek, egy nőcsábász számára nincs.


A normális srácnak fontos, hogy te mindent megkapj tőle amit adhat, de egy nőcsábász vagy Pua tudja, hogy fontos, hogy felkeltse a vágyaidat. A nőcsábász fontos fegyvere az önbizalom a gyors cselekvés és az ígéretek és a vágy felkeltő kérdések.

A normális srác, egyszer csak meglep, hogy elvisz Párizsba. Míg a nőcsábász megígéri az elején, hogy elvisz és ti nők, két hétig párizsiban fogjátok magatokat érezni, tervezgettek készülgettek és nagyon boldogok vagytok, csak menő Jenőnek mindig közben jön valami.

Menő Jenő nem hív egy hétig, és közben másra sem tudsz gondolni csak rá. Míg a normális srác felhív és lassan már unod is, és teszed a dolgod.


Biztosíthatlak, hogy tetszem vagy sem, bármiből szállok ki és bármilyen ruha van rajtam a határozott jó nők meg fognak nézni ha akarom. Lehet az akár a luxus autóból kiszálló pláza cica.

Akkor ha én úgy nézek egy jó nőre, mint akinek jól áll a távolság.


Szóval az a baj, hogy ti fiúk és lányok nem értitek egymást és pont az ismerkedést szúrjátok el. Ugyanis az a személyiség akikre nektek van szükségetek nem azt az ismerkedési stílust fogja alkalmazni mint amire vártok.

Azt pont azok fogják alkalmazni akiket kerülnétek. -Ennek ellenére vannak kivételek.

Pont ti határozott lányok vagytok kitéve az olyan srácoknak akik a jó nők egóját,önbizalmát gyengítve ismerkednek.


Szóval kedves kérdező, próbálj legalább egy randinyi esélyt adni ezeknek a határozatlannak tűnő srácoknak, hátha igazam van. -Szerintem nem fogod megbánni.

2013. márc. 2. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
Nekem nincs türelmem ilyen szájbarágósan magyarázni, de helyes a bőgés! :)
2013. márc. 2. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 A kérdező kommentje:

14-es: köszi szépen a nagyon hasznos választ, igazán elgondolkodtató, jó emberismeretre vall. de a végén van egy bibi: én esélyt adtam az ilyeneknek, mindegyikükkel volt egy 2-3 órás randim, és ott is látszott rajtuk, hogy azt hiszik, nem felelnek meg nekem. lesték minden kívánságom, próbáltak a kedvemben járni, de valahogy nem éreztem mellettük nőnek.

aztán volt egy fiú, akibe majdnem beleszerettem. először csak üzenetek, nagyon határozott, szimpatikus volt, látszott, h van önbizalma, pedig esküszöm, sokkal csúnyácskább volt, mint néhány önbizalomhiányos. de nekem mégis bejött, mert határozottan közeledett felém, nem okozott gondot elkérni a telefonszámomat stb. erre az első randin magamat tudtam végre adni, ellenkezni mertem, ha vmi nekem nem tetszett (pl. filmekről dumáltunk, és nyíltan megmondtam a kedvencére, h nekem nagyon nem tetszik stb). és mit ad isten, második randi nem lett belőle, és néhány hét múlva összejött egy másik lánnyal, aki mily meglepetés, egy visszahúzódó, kedves lány volt, nem az a fajta, mint én, aki néha túl őszintén megmondja a véleményét. hát mit ne mondjak, sokáig szenvedtem is miatta, és akkor jöttem rá igazán, h nekem nagyon nehéz lesz párt találnom...

2013. márc. 2. 12:07
 17/21 A kérdező kommentje:
ja és például a szexben tuti bizonytalan lennék a tapasztaltságom miatt, ott a férfinek kellene irányítania, és sztem később is, mert azt szeretem, ha "férfi van felül", (ez persze nem az jelenti, h én egy fadarab lennék, mielőtt vki félreértene). És igazából minden dologban szeretnék a férfire támaszkodni, csak nekem kell az a lehetőség, h megmondhatom mindenről a saját véleményem és őszintén, úgy, h ezt a másik is elviseli, mégha nem is egyezik meg.
2013. márc. 2. 12:32
 18/21 anonim ***** válasza:

Igen a szexet nem említettem mint a kapcsolat szerves részét. Ugyanis az van, ha ne-hagy isten te mész oda egy pasihoz, akkor bizony az ágyban tutira számíthatsz arra, hogy nem ő fog dominálni (irányítani,felül lenni stb, kinek mi tetszik). Egyébként ez az igényed nem a tapasztalatlanságod miatt van. A fiúk pedig nem gondolnák, hogy ez az igény általában jellemző a határozott nőkre, no de nem csak rájuk.

Lefordítom, olyan mint a tánc és a táncban is a férfi vezeti a nőt. Ám Attól még nem bábúval táncol.


Na így már értem a problémát. Az a gondod, hogy amelyik pasi még is határozott, nehezen viseli a határozottságodat.


Ami azt illeti rengeteg embernek az a gondja, hogy nem talál megfelelő társat.


Egyébként a nők korábban érnek, egy srác valószínűleg 23-25 éves korában éri el azt a szintet, amire te most vágysz. Ami nem azt jelenti, hogy nincs ilyen kordbeli srác, csak azt, hogy ritkább.

2013. márc. 2. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:

látom, megértettél, ennek nagyon örülök :) viszont ki kell ábrándítsalak, akikről eddig szó volt, azok mind 24-25 évesek. egyébként eddig mindig úgy tartottam, hogy csak az idősebb pasik tetszenek, mert rájuk tudok csak felnézni és őket tudom csak komolyan venni, meg külsőleg is ők azok, akik már nem térdig letolt gatyával járnak, de azért tényleg akadnak kivételek, például akiről előzőleg beszéltem, csak két évvel volt idősebb nálam. tehát tény, h az idősebb korosztályban keresgélek társat, csak azért a ló tulsó oldalára sem szabad esni, hiszen pl. egy harminc felettivel már félnék, hogy vmilyen hiányossága vagy perverz fantáziája van, hogy 18-20 évesekkel jön össze. szal olyan 25-30 év között lenne a megfelelő, de ez persze csak támpont, jó kivételek mindig akadnak.

egyébként tényleg az lenne, ha odamennék egy férfihez, akkor már az ágyban is nekem kellene dominálnom? még így, szűzen is? érdekes, na...

2013. márc. 2. 16:17
 20/21 anonim ***** válasza:

Hát mi pasik rosszak vagyunk ám, nem perverzek, persze van aki az. Később szoktuk vissza adni a kölcsönt. Azaz később ez a válogatósdi megfordul és bizony 30-tól fölfelé ezt a nők már sajnos meg is érzik. Azaz rájuk a 40-esek buknak a 40-esekre az ötvenesek és az ötvenesekre a hetvenesek. -Na jó nem általánosítunk.

Ennek ellenére persze azért nem érdemes bele menned egy generációs különbségbe.


Szerintem lesz megfelelő 22-25 körül is, csak pozicionálnod kell mint a marketingben. Azaz biztos vannak olyan dolgok amiket a határozott fiúk csinálnak.

Oda kell menned ahol ők vannak.


Ezen az oldalon is volt már ilyen kérdés, sőt sok ilyen kérdés van. Amikor egy lánynak a meghitt órákban, az ami történik nem elegendő. Amikor aztán előadom, hogyan tudná tudatni a másik féllel, hogy mi lenne a megfelelő számára. Akkor mindig kiderül, hogy ő nem szeretné, mert nehogy már ő irányítsa a férfit.

Mert igazából azt szeretné, ha másik aktívabb kezdeményezőbb lenne, stb..

Tehát tapasztalatok nélkül nyilván nem, de nagyon hamar lesznek igényeid, ám megrekedtek azon a szinten ahol voltatok. -Ha érted amit mondok. Onnantól meg ahhoz, hogy megkapd amit szeretnél....

Mellesleg a határozatlan pasi meg akit ráadásul te szedsz fel, nem feltétlenül meri majd megtenni amit szeretne, vagy elmondani vagy rávezetni vagy mit tudom én.


Szerintem talán így érthetőbb.

2013. márc. 2. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!