Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez csak engem uavar ennyire, vagy más is így van vele? Esetleg eltúlzom a dolgot?
engem is foglalkoztatott a kérdés, nagyon zavarban voltam, mikor már kezdett visszanőni, nagyon kényesen ügyeltem rá, hogy legtöbb 3naponta leborotváljam (bár nagyon érzékeny a bőröm, de mégis megtettem, sötétben úgyse látszik a sok piros pötty).
Aztán meg egyszer úgy adódott, hogy a barátom nem nagyon bírt magával a piros napjaimon, és szinte letépte rólam a ruhát. Namármost, én a havibajom idejét nagy boldogan kihasználom, mint borotválásmentes időszakot, jót tesz egy kicsit a nunimnak. Mivel ez télen volt, és nem számítottam szexre, igénytelenség vagy sem, a lábam sem volt éppen tükörsima.
A barátom pedig megjegyezte, hogy szerinte valahogy még szexi is, hogy van pám mm-nyi szőr a lábamon, és hogy a puncim olyan volt, hát istenem, a legkevésbé sem zavarta. Azóta megkért, hogy inkább fazonra vágjam, ne teljesen borotváljam, mert úgy jobban tetszik neki. Előzőleg pedig ragaszkodott a teljesen csupaszhoz.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a pasikat a borosta, vagy még akár a szőr is, csak a legextrémebb esetekben zavarja- pl ha pornón nőtt fel, és nincs tisztában a természetes állapotokkal-, különben meg talán még idővel képesek rá is jönni, hogy akár tetszik is nekik a dolog (persze, normális keretek között). Szóval szerintem nem kéne felfújnod a dolgot, bár ez nyilván függ a párodtól is. És miért ciki megkérdezned? Ha már együtt vagytok, és mellette még nemi életet is éltek, hát tán vagytok már ennyire bizalmi viszonyban, hogy egy ilyen borostás alkalom után megkérdezed, hogy őt ez zavarja-e, vagy egyáltalán észrevette-e a dolgot :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!