Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Érdekelne a véleményetek!...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdekelne a véleményetek! Lehet ennek folytatása?

Figyelt kérdés

Exemmel 3 évig voltunk együtt, másfél évig együtt is laktunk! Az utolsó hónapokban sok volt a veszekedés, azt hiszem elhidegültünk egymástól. Pedig régen mindent szerettünk együtt csinálni, imádtuk egymást. Valamivel több, mint 5 hónapja szakítottunk, elköltöztem. Majd elkezdett keresni, hogy hiányzom, lehet elrontottuk stb. Találkozgattunk, de nem tudta eldönteni, hogy mit akar. Kb 2 hónapja már biztos benne, hogy nem akar semmit tőlem, de ilyet már többször mondott, és kiderült, hogy mégsem volt igaz. Szinte naponta keres, személyesen egy ideje azonban nem találkoztunk. Értem én, hogy barátkozna, de napi szinten? Na a kérdésem az lenne, hogy szerintetek később lenne esély arra, hogy 1-2 lány után rájön, hogy még is velem minden jobb volt? Persze, az más kérdés, hogy visszafogadnám e több kapcsolata után...Veletek volt már hasonló? A lényeg, hogy azt látom, hogy valamilyen szinten kellek neki, mert pl én ha valaki nem érdekel, nem is keresem.

24/L



2013. febr. 24. 11:43
 1/4 anonim ***** válasza:
Az lehet,h még összejöttök,de sztem nem fog működni,ami egyszer már elromlott,ritka,h újra jól működjön.
2013. febr. 24. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Hát te nagyon hülye vagy ha visszafogadnád.

Sosem lesz az igazi ahogy már írták, max dugókomád lesz.


ÉS te mit csinálsz ha ő 5-6 évig csajozik? Vársz rá egymagadban mint egy tökkelütött?

24 évesen több eszed lehetne.


Keress te is mást jobbat!

2013. febr. 24. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

köszi a válaszokat!

második hozzászóló, egyáltalán nem fogom vissza, nem erőltetem rá magam meg semmi ilyesmi! ő keres saját magától és mielőtt azt hinnéd, nem, nem járogatunk össze kúrogatni!Nem mellesleg ismerkedem én is! a kérdés csupán arra irányult, hogy szerintetek előfordulhat e olyan, hogy esetleg ő is rájön hogy mégis velem akar lenni!

2013. febr. 24. 15:35
 4/4 anonim ***** válasza:
igen, rájöhet a 10 perc h veled akar lenni, és te hajlamos leszel arra hogy össze is jössz vele újra, aztán majd megint vége és újra és újra összejössz vele ha elkezdi mondani újra és újra h kicsi kincsem így szeretlek úgy szeretlek sajnálom kezdjük újra
2013. febr. 24. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!