Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól gondolom, hogy csak játszadozott velem?
Megismerkedtem egy sráccal, aki tipikus "megd.gok minden jó csajt" típus, 1 hét után találkoztunk is aznap, ahogy hazajött külföldről. Elvoltunk, de neki volt barátnője, és meg is mondtam neki, hogy ne próbálkozzon(látszott rajta, hogy akar valamit, meg írta is nekem, hogy hogyha nem lenne barátnője, lehetne valami...), ne legyen szemét, mert eléggé megbántaná a barátnőjét, aki ráadásul szerelmes belé. Akkor még nem is csinált semmit, csak közeledett, zavarba próbált hozni, én ignoráltam persze minden ilyen közeledését, ahogy tudtam, de már így is bűntudatom volt... Elmentünk hozzájuk, leültünk az ágyra, beszélgettünk, aztán egyszer csak átölelt, és hirtelen megcsókolt. Ellöktem magamtól, és hazamentem... Egy suliba járunk, és másnap közölte velem, hogy szakított a barátnőjével miattam, DE facebookról nem szedte le. Én kicsit gyanakodtam, és rákérdeztem, hogy hogyha szakított vele, akkor facebookon miért vannak még együtt, és a csókolózós képük is miért van kint? Erre kimagyarázta magát, hogy azóta nem volt fent(aha...), és ezért nem szedte le, majd meglepetésből megcsókolt megint. Másnap ugyanígy, még mindig nem szedte le a dolgokat, és erre már azért felemeltem a hangom, hogy most kettőnket hülyít-e? A lelkemre próbált hatni, bűntudatot akart okozni, szóval úgy ferdítette a dolgokat, hogy én érezzem magam rosszul. Meg is volt, de hazaérve aztán láttam, hogy leszedte a képüket, és azt, hogy kapcsolatban vannak. Ekkor megnyugodtam(egyelőre), és összejöttem vele. Mindenki, aki tudta, hogy mi együtt vagyunk, nekem mondogatták, hogy ez nem lesz így jó, meg fog csalni, meg ilyesmik. Mondták azt is, hogy látták őt csókolózni valakivel, aki nem én vagyok. Erre rákérdeztem, de elkezdett veszekedni, hogy én hogy hihetek nekik, meghogy csalódott bennem... Ebből is én jöttem ki szarul magyarán. 1 hónapig voltunk így együtt, mire rákérdeztem, hogy miért nem rakja ki, hogy velem kapcsolatban van? Erre rámförmedt, hogy miért élek a facebookon, és ez senkire sem tartozik, csak ránk. Akárhányszor nyugton rákérdezek valamire, mindig ilyen bűntudatot akar okozni, meg azt akarja, hogy rosszul érezzem magam. Nem egyszer sírtam el magam még akkor is, amikor telefonon beszélgetünk. Mindennap felhív, akár többször is, és órákig el tudunk beszélgetni. Tegnapelőtt előtt volt viszont egy összezördülésünk, amikor kaptam egy sms-t(egy osztálytársától), hogy ő csal engem, és mikor megkérdeztem, hogy honnan tudja, akkor azt mondta, hogy infóórán látta, hogy beszélget pár csajjal, és még a haverjai is mondogatták neki, hogy milyen jól csajozik. Erre rákérdeztem, erre felhívott, és azt mondta, hogy engem többnek gondolt, meg hogy csalódott bennem, azt hitte, nem törődök mások véleményével, elege van belőlem, és a kérdéseimből, a bizalmatlanságomból(ő szokta nekem mondogatni, hogy ő milyen jól hazudik-ami igaz is-, és ha meg akar csalni, azt úgy is megteszi, hogy senki soha ne tudjon róla semmit...), meg felejtsem el, hogy ő valaha létezett. Elhalkultam, és elsírtam magam, erre ő bocsánatot kért, hogy elhagyta ez a száját. Letettem a telefont, és pár óra múlva felhívott, majd elegánsan szakított velem. Na, most lecsaptam újra a telefont, és elvoltam magamban, tudtam, hogy most vége, és nem éri meg a könnyeket. 4-5 óra múlva felhívott, hogy milyen hülye, meg ahogy letettem a telót, elkezdett inni, és hogy nagyon sajnálja ezt az egészet. Egy ideig beszélgettünk, és elmondta, hogy felhagy a régi, fűvel-fával életével, és hogy csak velem akar lenni. A végén ki akarta csikarni belőlem, hogy vele akarok-e lenni, vagy sem. Persze ezt azóta sem tudta kicsikarni belőlem. Olyan simán elfelejtettem volna(ahhoz képest), ha nem hív fel, és nem mondja nekem a dolgait... Tegnap is elkezdett magyarázkodni egy dolog miatt(csaj), mire azt mondtam, hogy nem vagyunk együtt, nem kell magyarázkodnia.
Nagyon szeretem, és soha nem mertem neki még 1 rossz szót szólni, mert félek, hogy végleg elveszítem. A karjába is belevésett egy szót számomra, amikor megláttam, azt hittem elsírom magam. Azt is észrevettem, hogy nem törődik velem, mert sosem kérdez rólam semmit, mindig csak én kérdezek, sosem ír rám, de suliban ha nem megyek ki a teremből, odajön hozzám, az egész szünetet velem tölti, felhív mindennap(de ált. ehhez is rá kell írnom, aztán magától felhív), meg is fenyegette az egyik srácot(gondolom csak birtoklási vágy, vagy bizonyítási vágy), hogy többet hozzám ne merjen érni. Néha tényleg a kis hercegnőjének, és fontosnak érzem magam. Ha nem keresném szerintem tényleg nem keresne ő sem soha. Nehéz ez így, mert egy folyosón is vagyunk, mindennap látom, a haverjai meg néha olyan furcsán néznek rám, mintha tudnának valamiről, amiről én nem. Az egyik osztálytársa(lány) a vele való beszélgetést is megmutatta(ez még nagyon az elején volt), hogy a barátnője semmit nem tudott rólunk. Kiakadtam, veszekedtem vele, és 1-2 nap mosolyszünetet tartottam vele. Ekkor is szakított vele harmadszorra, de úgy néz ki nem végleg, mert nemrég kaptam egy üzenetet újra, hogy még mindig együtt van a barátnőjével, mert rákérdeztek nála, és azt mondta, hogy igen... ANNYIRA el vagyok keseredve, hisz érzem, hogy fontos is vagyok neki, meg nem is... Mit kéne tennem? Ott kéne hagynom, miután elmondanom neki a véleményemet erről az egészről? Játszadozik velem, jól gondolom? Szerintem ha tényleg még a barátnője a lány, leírom neki, hogy mennyire sajnálom, és vigyázzon a sráccal... Apropó, barátnő. Egyik közeli barátom magától ráírt a lányra, hogy együtt vannak-e még(kb 2 hete), amire a csajszi azt írta, hogy nem.
Össze vagyok teljesen zavarodva... Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszokat, és kaphatok hideget-meleget is, hisz tényleg megérdemlem, amilyen hülye vagyok, főleg szegény lány miatt...:(
Én elolvastam...
Először is a csajjal ne foglalkozz,nem a Te problémád,hanem a srácé.
És igen,valószínűleg csak játszadozott,jobban teszed,ha elfelejted.
Egy olyan sráccal jöttem össze, aki összevissza minden csajjal elvolt. Akkor volt barátnője, éppen ezért mondtam, hogy ne próbálkozzon. Mégis megcsókolt, mire hazamentem, másnap azzal várt, hogy szakított a barátnőjével, mégis kint van a csókolózós képük facebookon. Kérdőre vontam, veszekedett velem... Aztán leszedte a képet, és megmutatta, hogy ő bizony szakított a barátnőjével(jó bunkó módon sms-ben).
Én hülye meg összejöttem vele.
Innentől kezdődtek a bajok, hogy mindenki ellenezte(kivéve egy tanár:D) a kapcsolatunkat. Sokszor kaptam füleseket, hogy csókolózni látták valakivel, pár csajjal szervezett le találkát. Nekem meg ő azt elmondta viszont, hogy egy csajjal fogadásból jött össze, még az üzenetet is felolvasta, amit írt a lány neki.
Akárhányszor rákérdeztem, mindig én voltam a szar, meg bizalmatlan.
1 hónap múlva rákérdeztem, hogy nem-e akarjuk kitenni, hogy kapcsolatban vagyunk, erre rámzördült, hogy nem, mert nem él a facebookon, és nem tartozik másokra.
Tegnap rákérdeztem arra, hogy a barátnőjével együtt van-e még, mert azt mondták nekem, hogy igen. Felhívott, és elmondta, hogy csalódott bennem, engem többre tartott, azt hitte, hogy senki véleménye nem érdekel engem, elege van belőlem, és a kérdéseimből, és felejtsem el, hogy ő létezik. Elsírtam magam, mire bocsánatot kért.
3 napja szakított velem elegánsan mobilon, mire letettem, elhatároztam, hogy soha többet nem gondolok rá, könnyű lesz elfelejteni. Aha, csak 4-5 óra múlva visszahívott, hogy nagyon sajnálja, meg azóta ivott 4 üveg akármit, és olyan hülye, hogy szakított velem, nem-e lehetne ezt nem megtörténtnek nyilvánítani? Erre mondtam, hogy nem, és azóta próbálkozik mindennel.
Sokszor érzem azt, hogy a kis hercegnője vagyok, mert úgy viselkedik velem, de ha nem keresném, ő sem keresne, az 100. Amikor rám néz, érzem, hogy valamilyen szinten fontos vagyok neki. Mindennap felhív, bár noszogatni kell egy kicsit, rá kell írnom facebookon, hogy egyáltalán észrevegye, hogy létezem. A barátnőjéről meg nem tudok semmit, de szerintem rá fogok írni, és elmondom neki a helyzetet, mert nagyon sajnálom szegényt, és k.rva hülye voltam. :(
Én elolvastam...
Na, én azt mondom neked, hogy az ilyen srácokat kellene máglyán elégetni. Ne vedd magadra, amit csinált, ez nagyon fontos!
Felejtsd el mindenképpen! :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!