Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Iszonyatosan kínos helyzetbe keveredtem, mit csináljak?
A házasságom előtt volt egy leszbikus kapcsolatom. A szülei kidobták a lányt, a hétvégéket velem és a szüleimmel töltötte( akik nem tudtak semmit), hétköznap pedig egy szobában laktunk a koleszban.
Aztán végzett a suliban és elköltözött. Így ért véget a kapcsolatunk.
A nyarat végigsírtam/sírtuk aztán továbbléptünk.
Azután ismertem meg a férjemet. A kapcsolat elején nem említettem, utána meg minek, gondoltam én. Amúgyis, a férjem a leszbikusokat csak pornóból ismeri.
Viszont ők megismerkedtek. Visszajött a városba, ahol a férjem is dolgozik. Ő fősuli mellett diákmunkázik ugyanabban a gyárban. Megismerkedtek és jóban lettek. Mikor leírta a férjem, hogy néz ki a lány, leesett a dolog.
Hétvégén jön le ebédre.
Három lehetőségem van:
1: vallok mindent
2: hétvégén vagy kiderül, vagy nem.
3: szólok a lánynak, hogy ne mondja el.
Totálisan leállt az agyam, fogalmam sincs mit csináljak!
A GYK előtt sosem hallottam a raptoid szóról, de itt, úgy látszik, gyakori :D
Szerintem semmi köze nincs a becsülethez a múltbeli szerelmi kapcsolataink részleteink elmondásának :) Jó, ez egy nagyobb részlet, de akkor sem :) Abszolút nincs köze hozzá, legyen elég, hogy most csak vele van, legalábbis nem várható el a másiktól a mesélés, ha nem akarja, véleményem szerint (ha valakinek tudni KELL, a másik meg nem akarja elmondani, az inkompatibilitás, nem becsületdolog a szememben). Ha a kérdező vágyódna lányokra, csak illendőségből házasodott volna, az más lenne, de így? Úgy tudom, nem is valami ritkaság az ilyesmi.
A férjem sem mesélt az előző csajáról, és hááát én se.
Nem voltam kíváncsi, hogy kivel-hogyan-mit csinált előttem.
Te hogyan tudnád elképzelni a folytatást úgy, hogy jóban vagytok mindhárman? Szerinted mindhárman nyitottak vagytok egy intim hármas kapcsolatra? Ha meg tudjátok beszélni, akkor rajta. Ha meg tudjátok beszélni, fel tudjátok állítani a játékszabályokat, és be is tartjátok mind, akkor működhet fájdalom nélkül. Csak óvatosan.
Hogy őszinte legyek, irigykedem.
Nem akarok újra összejönni a lánnyal, aki 100% leszbikus, így kétlem, hogy a férjemnek esélye lenne. Nem tudom, kedves utolsó, hogy ezt miből raktad össze.
A para az, hogy a lány az exem, és a férjem nem tudja.
Utolsó vagyok megint.
Ha pasi lenne, akkor tényleg gáz lenne, én pasiként egy női exet sokkal inkább el tudnék fogadni, de ez a válaszomból látszik is. Azt azért tudja a férjed, hogy biszex vagy? Ezt tudnia kellene. És a lényeg, ezt hogyan fogadja?
Ami az érdekes, hogy a lánynak mi a motivációja. Ha "vissza akar jönni" hozzád, és "kiütni" a férjed, akkor gáz van. Ha beszállni, ahogy elmondtam, az bonyolult. Egy őszinte beszélgetést megérne.
Mivel elmondásod szerint nem volt lezárva a kapcsolat teljesen, szerintem tuti elő fog kerülni a téma így avgy úgy, tehát jobb ezt minél fájdalommentesebben megoldani, lehetőleg ne legyenek nagy meglepetések senkinek.
Beszéltem a lányzóval, aki nagyon meglepődött, hogy a férjemmel barátkozik.
Alapvetően fiús lány, mindíg srácokkal barátkozott.
Ebben a sztoriban nincs semmi elcsábítós-visszaszerzős szál, csupán egy fatális véletlen.
A lánynak is van komoly kapcsolata.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!