Van más is olyan aki 20 évesen nem találja a "világban a helyét"?

Szerintem az egyetemisták zöme így érez. Ha gazdagabbak vagytok és nem egyedül a munkahelyi keresetedből kell megélned akkor nem lesz gondod. Ez a fajta kiégettség ami rajtad van abból fakad, hogy egy bizonyos búra alatt vagy, véd is meg nem is. Van szülői háttér, meg tanulás, de egyik dolog sem elégít ki teljesen.

Valószínűleg egy jó társ kimozdít majd ebből, talán ismerkedj ez legyen az első lépés. Ha gazdagabb vagy mondom, akkor nem gond, ha a munkahelyeket váltogatod, ha nagyon gazdag vagy akkor meg lehet hogy dolgoznod sem kell. Az élet szép, az utazások és egy jó társ egy szerető gyerek sok örömöt tud adni. Talán ennél nagyobb dolgokra nem is kell vágyni, minek a kudarc.

Sok mindent szerettem régen csinálni.Most már az se érdekel ha holnap nem ébredek fel:(

Nem sok jó van ebbe a világba.

Igen a felnővéstől való félelem.:D

Ne aggódj eljőn annak is az ideje, csak élj úgy ahogy jónak érzed.:D

Sokáig így voltam én is. Aztán amikor összejöttünk a párommal, minden megváltozott. Neki nagyon határozott céljai vannak, és amikor elkezdett rájönni, hogy nekem nincsenek, kis híján szétmentünk, mert azt mondta, neki ilyen szánalmas, céltalan ember nem kell. Akkor rájöttem, hogy ha mást nem is, őt nagyon akarom.

Úgyhogy hamar nekiálltam rendbe rakni az életem. Egyelőre hatalmas a káosz: otthagytam az egyetemet, amit már rég csak családi nyomásra csinálok, valójában nem különösebben érdekelt, ezért csak nyűglődtem vele, csatlakoztam egy induló vállalkozáshoz, amiből van némi pénzem (bár a létminimum határán élek, ha most hirtelen egyedül maradnék, kb. éhenhalnék), elkezdtem kivizsgáltatni azokat az egészségügyi problémáimat, amikről évek óta az egyszerűség kedvéért nem vettem tudomást, elővettem a hangszereimet, és újra játszani kezdtem, elkezdtem mikroelektronikát tanulni úgy miért ne alapon, ilyesmik.

Mindenki ki van bukva, mert mi az, hogy otthagytam az egyetemet, osztálytalálkozón mindenki el volt hűlve, hogy hogy lehet az, hogy én írtam a második legjobb, kitűnő érettségit, végül nekem nincs diplomám, kb. kommunában élek két sráccal, alig van pénzem és nem is különösebben hajtom...

De tudod mit? Nem érdekel. Amióta meg mertem ezt lépni, egyre boldogabb vagyok. Lehet, hogy nem előírásosan élem az életem, de mindenhonnan azt mondják az embernek, hogy merjen önmaga lenni. Ékes példája vagyok annak, hogy van ebben igazság :)

Én is így vagyok, csak én most abbahagytam az egyetemet, és se barátok, se barátnő... :/ A sz.gépet meg a filmeket is unom már... Meccseket nézegetek, meg neten olvasgatok, keresem, hogy mit is csináljak, esetleg visszamenjek-e az egyetemre... nem tudom. Szerencsére mostanában nem vagyok elkeseredve, inkább úgy érzem, hogy "így alakult, leszarom". Másodjára jobban utánanézek a dolgoknak és valami olyat fogok tanulni, amit szeretek, és majd ott megpróbálok barátkozni, meg addig összeszedem régi haverjaimat, csinálok egy nyelvvizsgát is, meg segítek itthon, amit lehet... :)

20f

Én is hasonlóan gondolkodom, de azért néhány eltéréssel. Szóval nem vagy egyedül, csak nagy a világ..:)

20L