Miért jó maradni egy házasságban, ha az ember (lánya) már nem szerelmes a házastársába?

Itt kedves kérdező két út van:

1. A társadalmi elvárást választod és ott maradsz

2. A boldogságodat választod és elhagyod.

Te legalább nem vagy olyan gyagyás, mint a legtöbb férfi, akik szándékoksan inkább boldogtalan maradnak felelősségérzetből, minthogy boldog legyenek.

Ez a te életed. Egy életed van. Sosem élheted újra.

Csináld úgy, hogy boldog legyél

De ha szeret a feleséged, el ne hagyd.

Ha viszont sárkánykodik egész nap, akkor mi jobb?

Olyan helyen lenni, ahol megtűrt vagy a pénzedért, vagy olyan helyen, ahol számítasz.

Na, ez a nem mindegy.

De a helyzetedet te tudod.

Ha a feleségem szeretne engem és törődne velem, még ha nem is vagyok szerelmes maradok.

De ha csak a pénzért lenne velem és állandóan házsártoskodik, meg még az anyámat is szidja, akkor lépek.

Egy gyerek se hálálja meg. Majd ha felnőnek a gyerekeid, te is rájössz.

Ja, hogy úgy vetted el, hogy nem is szeretted soha.

Előző komment visszavonva, megérdemled a sorsod.

Tönkreba.ztad két ember életét.

Most meg mentenéd az irhádat.

én szívesen cserélnék veled!

az enyém házsártos, az anyámat szidja, elég durván, meg belémköt...

Huh, azt hittem csak 3x kell majd bemásoljam de úgy tűnik tévedtem:

Szia, most ezt a válaszom 3 kérdéshez is bemásolom, mert mindre ugyan azt tudom tanácsolni: Mi 7 évig éltünk együtt a feleségemmel mikor mindkettőnknek elege lett. Ez persze betudható annak is, hogy másfél évig külön éltünk külföldre költözésem miatt. De azt is azért, hogy őt és a fiamat kihozhassam magamhoz. Mindegy. Nos amikor kijöttek megromlott a kapcsolatunk. Azt hittük de jó lesz újra együtt. Tévedtünk. Annyira elszoktunk egymástól, hogy már minden idegesítette a másikat. Hogy miért ott ül, mit csinál, miért eszik stb. Annyira elharapódzott a helyzet, hogy már majdnem elváltunk. Mikoris végül kiborult a bili és mindenki elmondta az addig elszenvedett sérelmeit, és gondjait panaszait. Ki-meg-át beszéltünk mindent. Újra akartuk kezdeni. Az alapoktól kezdve építettük újjá a kapcsolatunktat. Nem mondom hogy nehéz volt, mert hazudnék. Kib*szottul de k*rvára nehéz volt!! Mindkettőnknek alkalmazkodnia kellett. Itt nem volt olyan, hogy csak én vagy te. Csak olyan létezett: MI. És erre minden felmerülő probélmakor emlékeztettük a másikat és együtt oldottuk meg. Megbeszéltük, hogy jó én ebben engedek, te pedig abban. Volt, hogy be kellett látni, hogy hibáztam. Na ez a legnehezebb. De megéri. Higyétek el MEGÉRI. Most egy éve volt annak, hogy majdnem elváltunk. Mindketten elmondhatjuk. hogy boldogabbak vagyunk mint amikor kimondtuk az igent. Kívánom, hogy nektek sokkal könnyebben menjen a problémák megoldása és megbeszélése. Ne várjatok vele a véksőkig. Lehet ti nem lesztek olyan szerencsések amilyenek mi voltunk. Ne hagyjátok ennyire elfajulni a dolgokat. Minél hamarabb léptek annál könnyebb lesz. De a kulcsszó: EGYÜTT. Ha csak az egyik akarja de nagyon, 2x annyira, sz*rt sem ér. Higyjétek el. Mi átéltük. A párom nagyon akart engem és a kapcsolatot és én annál jobban húztam el, mert úgy érzetm megfolyt. Remélem tanulságos mindenkinek a történetünk és nem hiába gépeltem be...

Utolsó ez nagyon szép történet és gratulálok!

Viszont egy valamit nem értek.

"én annál jobban húztam el, mert úgy éreztem megfojt."

Ennek ellenére happy end?? Ha Te is akadtad a megoldást, nem szándékoztál kilépni akkor miért volt mégis ez a menekülés? Hogy sikerült ebből kijönnöd/kijönnötök? Sajna én is hasonló cipőben járok.