Egyszerűen nem tudok egyetlen normális párkapcsolatot se kialakítani. Mit csinálok rosszul? Én vagyok az egyedüli, aki ilyen szerencsétlen?

22 éves vagyok,volt már jó pár kapcsolatom és mind sz@r lett egy idő után. Pedig mindent megpróbáltam: kerestem magamban a hibát,meg ugye kerestem a másikban is. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben,direkt kielemzem rengetegszer a cselekedeteimet,mert nem akarok szemellenzős lenni,akinek csak a saját igaza a fontos. Mégis úgy gondolom,hogy bennem van a hiba,mert egyszerűen nem tudom elhinni,hogy ennyire bénán választanék pasit. Pedig még csak azt sem lehet mondani,hogy annyira ugyanazzal a típussal szerencsétlenkednék,volt már gazdag,volt szegény pasim,volt aki egyetemet végzett,volt aki "csak" szakmunkásképzőt is csak nagy sokára(nem mintha lenézném érte),volt helyes,volt csúnya,volt bulizós,otthonülős,szőke és fekete hajú... Egyszerűen nem értem.

Fiatalabb koromban,amikor még tapasztalatlan és éretlen voltam,nyilván nem tudtam úgy viselkedni,szóval féltékeny,tapadós voltam,az értelemszerűen nem tetszett. Változtattam magamon,mert már magamat is idegesítettem ezekkel,úgyhogy nem féltékenykedtem és hittem a magánszféra meglétének fontosságában párkapcsolaton belül. Nem volt jó. Voltam bújós,szerelmes,imádós. Ugyanúgy tönkrement a kapcsolat. Voltam távolságtartó,hűvös,konfliktus lett belőle. Voltam hisztérika,akinek mindennel baja van, "érettebb" koromra már egész laza vagyok,elnéző,az se jó.

Jelenlegi párkapcsolatomban vannak problémák,én már kezdem úgy érezni,hogy a végét járjuk,pedig Isten látja lelkem,mindent bevetettem,hogy jó barátnő legyek.

Kapcsolatunk kezdetén elég genya volt a pasim,sokszor levegőnek nézett,bunkózott,elnéztem,mondom laza leszek,el akartam kerülni még a lehetőségét is,hogy hisztérikának legyek nevezve. Utólag kiderült,hogy a párom néha már direkt provokált,hogy végre valamiért lecsesszem. Mostanában meg már le is cseszem,de fel se veszi,nem vesz komolyan. Van,hogy én rohangálok utána,hogy hadd kérjen bocsánatot. Alig beszélgetünk,mindig fáradt hozzám. Van,hogy nincs kedve átjönni hozzám,mert csak.

Már arra gondoltam,hogy hozzászokott a jóhoz,hogy semmiért nem szólok és még ott tart,hogy neki semmiért nem kell elszámolnia. Közösen megbeszéltük,hogy már nem olyan jó a kapcsolatunk,mint ezelőtt,úgyhogy jó lenne rendbetenni,mert mindketten fontosak vagyunk a másiknak és együtt képzeljük el az életünket. De valahogy én ezzel magamra maradtam. Folyamatosan én gondolkozok azon,hogy hogy lehetne jobb,mivel kedveskedhetnék neki,őt meg szentté kell avatni,mert ő annyira odafigyelt rám egyszer a napokban,hogy előjátéknál megujjazott. Mert ugye eddig be kellett érnem annyival,hogy neki felállt és akkor nálam biztos van olyan,hogy start és nedvesedek.

Lehet az a baj,hogy nagyon könnyen megbocsátok. De tényleg. Alig-alig "bűnhődött" meg bármiért is úgy istenigazából,pedig tud rettentő csúnyán bánni és beszélni velem.

Most ott tartok,hogy már lesz@rom,hogy ha szakít is velem,csak csináljon már valamit,mert annyira mellőzöttnek érzem magam,hogy igazából nem érzem,hogy tartoznék valakihez és kellenék neki. Pedig nem volt ilyen,az utóbbi pár hónapban romlott el.

Lehet nagymamámra kellett volna hallgatnom... Ő azt mondta,hogy soha ne mutassam ki a pasinak,mennyire szerelmes vagyok,mert csak kihasználja és megjárom.

Párommal amúgy több mint 1,5 éve vagyunk együtt. Az előző pasijaimmal kb 1-1 évig tartott a kapcsolatom.

Mégis milyen legyek? Hogy viselkedjek,hogy végre normális és hosszú párkapcsolatom legyen?