Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van értelme egy ilyen kapcsolatnak, ha kialakulna belőle valami?
Elég kínos az eset, ugyanis én utolsó évemet töltöm az egyetemen. Eléggé lazára vettem az egyetemet, sokat buliztam, éltem. Ezáltal megismerkedtem egy férfival. Fogalmam se volt, hogy ő ott tanít az egyetemen. Igazából nem is gondoltam volna, hogy egyetemi bulikon (nem egyetemi rendezésűn!) részt vesz, ilyen "szabadon érzi" magát.
Elég sokat beszélgettünk, többször is elhívott randizni. Ez a folyamat már úgy 3-4 hónapja megy.
Őszintén megmondom, hogy nekem nagyon szimpatikus ember és nagyon jól érzem magam vele. Talán már többet is érzek iránta, mint egy mezei barátnál vagy férfi ismerősnél.
Úgy veszem észre rajta és a szavaiból is, hogy hasonlóképpen gondolkodunk egymásról.
Mivel most lesz a diploma osztom, így aktívan részt veszek a készülődésben. Megkaptuk már a tervezetet is, hogy mikor milyen programok lesznek, ki mond köszöntőt, ilyesmik.
Ekkor észrevettem a nevét és alatta a titulust. Azt hittem, hogy szívrohamot kapok és nem hiszek a szememnek! Igaz, nem tanított minket, de azért eléggé sokkolt a hír.
Aznap este hívott telefonon, hogy megbeszéljük a hétvégi (szilveszteri) programunkat, de csak 5. hívásra vettem fel. Nem tudtam neki mit mondani, így egyből rátértem a tárgyra.
Nem tért ki alóla, de elmondta őszintén, hogy emiatt nem akart még szorosabb kapcsolatot kialakítani köztünk.
Valamint csak a diplomaosztó után akart erre rátérni.
Kértem tőle egy kis időt, tudván az álláspontjáról. Meg is értette, nem akadékoskodott, így mind a ketten külön a barátainkkal töltöttük a szilvesztert.
Visszagondolva az egyetemi szervezésű bulikon furcsa is volt, hogy több tanárommal beszélget, de én teljes mértékben azt hittem, hogy csak az illem miatt.
Végtére is, én is sokat beszélgettem a tanáraimmal.
Megkérném az adminokat, hogy ne rakják át a kérdésem más kategóriába!
Köszönöm!
"Elég sokat beszélgettünk, többször is elhívott randizni. Ez a folyamat már úgy 3-4 hónapja megy. "
Hónapok óta randizgattok, de azt sem tudtad, mivel foglalkozik? Mégis mivel volt elfoglalva a szád, ha nem is beszélgettetek?
Hidd el a szám nem foglalkozott semmi olyannal, amire te gondolsz.
A szakmájáról és a munkahelyéről nem akart beszélni sosem. Nem is faggattam. Annyit mondott, hogy kutatás területén dolgozik.
Álmomban nem hittem volna, hogy azon az egyetemen tevékenykedik, ahol én tanulok.
Persze, gondolom neked ez logikus lett volna! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!