Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerettetek már "rossz" embert?
Úgy értem, voltatok már olyan helyzetben, hogy nagyon szerettétek a barátotokat, de ugyanakkor az eszetekkel tudtátok, hogy más emberrel sokkal kiegyensúlyozottabb (de szerelem és tűz nélküli) kapcsolatban lehetnétek? Amolyan tipikus „nagyon rendes velem, szeret, tisztel, megad mindent, (talán) kellőképpen vonzó is számomra, boldognak kéne lennem vele, de én mégsem érzem azt, amit kellene”. Itt egyébként most nem konkrét emberről van szó, inkább olyan srácokról, akiket visszautasítottam, mondván, hogy foglalt vagyok.
Volt már olyan, hogy rengeteg fájdalmat okoztatok egymásnak (azzal, aki igazán fontos), mégsem tudtatok elszakadni a másiktól, mert annyira szerettétek, és hiába tudtátok, hogy talán jobb lenne nélküle?
Mert flegma, mert néha bunkó, és fájóan őszinte(stb. mindenki képzelje hozzá a saját problémáját), de ugyanakkor senki más mellett nincs meg az érzés, ami mellette, hogy megőrülök érte, hogy vele teljes minden, és hogy pótolhatatlan űrt hagyna maga után, ha egyszer már nem lenne az életem része.
Ha lehet, kifejtős válaszokat írjatok, ne csak igent, vagy nemet. 21/l
ja a rosszfiúk/agresszív gengszterek kelendőek, mert elég alfahímek. Van ez így a csajok is szopnak emiatt... nem csak a rendes normális srácok.
És ezért buknak a seggarcokra.
Tessék vmelyik nap felment a pumpa bennem, de már lenyugodtam. Itt le van írva miért ahhoz vonzódsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!