Szeretem még a barátom? Vagy egy fellángolást tört rám?

A párodat sosem más miatt kell elhagyni. A kapcsolatban Ti vagytok ketten emberek, akik meghatásozzák.

Elmesélek neked 2 esetemet:

22 évesen összejöttem barátnömmel. 4és fél évig voltam vele. Mindig javult a kapcsolat, csiszolódtunk, de egyfolytában nyugtalan voltam, és volt valami. Vártam, h majd elmúlik, olyan lesz egyszer a kapcsolat, amilyet szeretnék. Hát nem lett. Majdnem összeköltöztünk.

Utána 28 évesen ugyanez, megint összejöttem egy csajjal, akkor már egy év után diagnosztizáltam a problémát.

Egyet megtanultam. Ha a kapcsolatból kifele tekintgetsz, hiányzik valami, nagyon kicsi a valószínüsége h megváltozik. Kell idö még megismered a másikat, de egy idö után nagy meglepetésekre nem számíthatsz. Mindig ezzel jön az ember, h nagyon szeretem. Meg h nagyon fontos, nincs nála fontosabb, meg h nem hagynám el másért. Ez mind nem elég! Nekem is nagyon fontos volt,, én is nagyon szerettem. A kérdés nagyon egyszerü: ezt szeretnéd így, ilyen életet, ezt várod az élettöl? A legtöbben ha ezt öszintén válaszolnak nem a válasz, keresik a racionális érveket, amit Te is felhoztál, h ha nem hagynád el más miatt, akkor biztos ö az igazi. A lelked az, aki nem csap be.

Az alábbi kérdések segíthetnek: öt szeretnéd életed párjául? Fölnézel rá, mint férfi? Boldog vagy vele, mikor vele lehetsz? Vele szeretnél megöregedni, családot, töle gyerekeket, akiben megbízol? És ha még ezeket nem tudod, mert túl friss a kapcsolat, el tudod ezeket képzelni, ha minden úgy marad ahogy eddig?

Ha ez nem így van, arra h megváltozzon egy kapcsolat úgy, h ez bekövetkezzen, lehet várni, éveket, de egy életet is. Én 30 vagyok, de ezek a döntéseim a múltban egy csöppet sem zavar. Ami zavar, h fiatalabb koromban sok évet elcsesztem ilyen tanulópénzre. Az álmaimat nem adtam föl viszont. Inkább az igazi, mint valakivel együtt csak úgy. Mellesleg egy ilyen döntéssel ha a másik nem tud róla, öt is becsaphatod, egy életre. (meg mernéd a barátodnak mutatni ezt a kérdést?)

Nem mondom h egyszerü döntések voltak, életem legkeményebb részei, és meg is viselt. De a boldogságért meg kell küzdeni, tenni kell érte. Aki nem tesz, az kiérdemli a sóvárgást, a folyamatos elégedetlenséget, az egyfolytában ostromló lelkiismereti kérdéseket.