Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lenne a megoldás? Szakítsak vele?
Egy hónapja vagyunk együtt a barátommal, előtte ugyanennyi ideig már gyakorlatilag szintén együtt voltunk, csak annyi idő után mondtuk ki, hogy tényleg.
Úgy érzem, hogy nála hozzám illőbb srácot lehetetlen lenne találnom, minden téren nagyon jól kijövünk egymással, és tényleg minden annyira jó. Nagyon beleszerettem kb az első pillanattól kezdve.
De sajnos van pár dolog, amit nem tudok tolerálni. Előző kapcsolataimban soha nem voltam féltékeny, több év alatt se, de most az vagyok eléggé. Van egy lány barátja, akivel nagyon jó kapcsolata van, minden nap találkoznak, mert egy szakra járnak, és majdhogynem szomszédok, szóval együtt mennek oda meg haza is. Nem akar tőle semmit és sose nézett rá nőként azt mondja. Ezt valahol elhiszem, mert még amikor megismerkedtünk és fel se merült, hogy lenne köztünk bármi, akkor is beszélt már róla, hogy van egy ilyen barátnője, és mennyire fura ez, hogy nem lát benne semmit, mint nő. de attól még engem zavar, hiába tudom, hogy így van, rossz látni, ha mondjuk megöleli vagy bókol neki, vannak olyan dolgok, amik már nem férnek bele nálam.(Egyébként kedvelem ezt a lányt, meg tudom, hogy olyan tanácsokkal látja el a barátomat, hogy az nekem kedvezzen). És még valami, most a barátom legjobb barátja hajtott rá erre a csajra, valószínű össze is fognak jönni, innentől meg úgyis tabu lenne a csaj, hogy valaha bármi is legyen köztük.
És van még egy dolog, ami zavar. A baráti társaságban van egy lány, akibe szerelmes volt a barátom nagyon sokáig, végülis addig, amíg engem megismert. Ezt is rossz érzés látni, ha egymással elhülyéskednek meg hasonlók.
Tudom, hogy ez az én hibám, hogy ezek zavarnak, nem is akarom ilyesmikkel kiidegelni, szóval az eszembe se jutott, hogy azt mondjam, hogy ne találkozzon velük vagy bármi ilyen, viszont elviselni se tudom. A legjobb talán az lenne, ha szakítanék, még ha nagyon fájna is. :(
Ti mit tennétek? Megoldás nincs rá, hogy mindenkinek jó legyen. Sőt, kb csak az a megoldás, hogy én viseljem és kész, de nem megy, zavar.De annyira jó egyébként vele minden!!! :(
22L
Komolyan én teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy részemről ez óriási hülyeség, hogy erre vagyok féltékeny.
De ha közben mégis rosszul érzem magam, akkor mit tegyek? :(
Akkor inkább csak várjak, hátha elmúlik ez az érzés? Mert egyébként tudom, hogy én kellek neki, ezeken a lányokon kívül másra nem is tudnék féltékeny lenni. Meg azt se tudnám elképzelni, hogy velük bármit csináljon, szóval bízom benne teljesen, csak rossz látni.
De nem, komolyan az eszembe se jutott egy percig se, hogy velük bármit csinálna, ha alkalma lenne rá, akkor se.
Ez inkább ilyen önzőség azt hiszem, hogy ne is foglalkozzon velük. 15 éves koromban sokkal érettebben gondolkoztam, mint most, nem is értem mi van velem, annyira szánalmas ez. :D
Szóval nyugodtan térítsetek észhez! :)
Kicsit bízod kellene magadban és úgy felfogni, hogy te jársz a barátoddal,és nem véletlenül. Mi lesz, ha majd olyan munkahelye lesz esetleg,ahol sok nő veszi majd körül?
Higgy egy kicsit magadban.
Elhiszem, hogy bele lehet agyalódni!
De nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon nagyon rajtad! Szakítani meg ha szereted, tudnál vele? Én nem tenném, akkor inkább beszélnék vele róla, persze nem úgy hogy na akkor mostantól le vagy xy-ról tiltva, hanem amit érzel és hogy nem akarod hogy így legyen de rád tör néha.
Én rám is rám tör néha ilyen megmagyarázhatatlan féltékenységi roham, de aztán elmúlik. Nem szakítanék semmiképp, amíg nincs valami jel, hogy gáz van meg sem fordul a fejemben ilyen. Múltkor megnéztem a volt barátnőjét, akkor azon húztam fel magam, mert bele gondoltam hogy akkor azzal volt, azt csókolta stb... De hát nekem is van múltam, ezt el kell fogadni és kész, nem rá gondolni. Mondjuk akkor is van ami zavar, de nem rohanom le vele még véletlenül sem. Idővel majd közlöm vele úgyis ha magától nem jut eszébe.
Így van utolsó tiszta értelmetlen exeken agyalni az biztos kivétel az az eset amikor az ex ott legyeskedik a párod körül.
Azon meg hogy kivel volt kivel nem elég beteg lenne ha azon gondolkoznék kivel hogyan dugott, hiszen teljesen egyértelmű hogy hogy mindazt amit velem csinál mással is csinálta. Ahogy én is voltam másokkal korábban. Ez a természet rendje.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!