Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Félek hogy elvesztem?

Figyelt kérdés
Barátommal lassan négy hónapja vagyunk együtt. Nekem ő az első neki már sok lány volt az életében, volt több éves kapcsolata is. Mégis azt mondja hogy soha nem szeretett senkit ennyire, érzem hogy mindent megtesz értem, de akkor hogy lehet több évet együt valakivel ezt nem értem. Annyira rossz érzés hogy más lányokkal is lefeküdt, voltak futó kapcsolatai, elmondta őszintén de nekem ő az első és nagyon szeretem félek hogy egyszer elveszítem. Ő olyanokat is mondott hogy letudná élni velem az életét, és hogy el is venne feleségül és ilyet senkinek se mondott még. Szeretnék hinni neki, de ez nem sok idő amióta együtt vagyunk. Egyszerűen rossz belegondolni hogy ezek csak szavak és nem gondolja komolyan.Nagyon sokszor álmodom vele őszintén szeretem és félek hogy majd vala más lánnyal is le fog feküdni, hiszen előttem is sokkal volt és lehet egy idő után rám un. Gondoltam már h letesztelem, és akkor megnyugszok, de ha meg hűséges akkor meg én nem tudnék a szemébe nézni

2012. dec. 1. 17:40
 1/2 anonim ***** válasza:
57%
Gondolom ezt minden csajnak mondta. Én is voltam nagyon szerelmes de ilyet sose mondtam csak éreztem. Inkább a nők ilyenek. Ne izgulj légy boldog és kész. Ha ezeken agyalsz akkor nem élvezed a kapcsolatot és ez teszi majd rosszá az egészet.
2012. dec. 1. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Állj le ezekkel a negatív gondolatokkal,mert csak a saját lelkedet,és a kapcsolatotokat mérgezed vele!
2012. dec. 1. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!